Meghalt Fehér M. István
Meghalt Fehér M. István, Széchenyi-díjas filozófus, filozófia- és eszmetörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Halálhírét az ELTE honlapján közölték, és az egyetem egyben azt is jelezte, hogy a professzort saját halottjuknak tekintik.
Fehér M. István 72 éves volt, az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb magyar filozófiai életművét hagyta hátra. Fő kutatási területe Martin Heidegger filozófiája, illetve a filozófiai hermeneutika volt, e utóbbi területen született tanulmányai épp a közelmúltban jelentek meg négy kötetben. Heideggerről írt könyvei a mai napig a legfontosabb hazai magyarázószövegek közé tartoznak, még ha nem is mindegyiket könnyű beszerezni.
1977-ben végzett az ELTE BTK filozófia szakán, nem sokkal később már tanársegédként helyezkedett ott el, és innentől hosszú évtizedekig az ELTE filozófiai iskolájának oktatója volt, 1990 és 1997 között a tanszéket is vezette, 1992-től az egyetem hermeneutikai doktori programjának vezetője és kidolgozója volt.
Párhuzamosan nemzetközileg is jegyzett Heidegger-kutatóvá vált, számtalan folyóiratban jelentek meg tanulmányai. 2007-től az MTA levelező-, majd 2013-tól rendes tagja lett.
Az ELTE nekrológja felidézi, hogy 2013-ban a Heidegger-kutatás és a filozófiai hermeneutika terén elért nemzetközileg jelentős eredményeiért, több évtizedes tudományos, tudományszervezői és oktatói tevékenységéért Széchenyi-díjat kapott.
Az egyetem honlapján ekkor hosszabb interjú jelent meg vele, melyben Fehér M. többek között elmondta:
„A 19. és 20. század a filozófiai tudat átépülésének kora: a 19. század elején a német idealizmus próbált utoljára átfogó világképet kidolgozni, ami azóta történt, nem más, mint a filozófiai tradíció visszapillantó önvizsgálata és önkritikája. A nevezett áramlatok olyan orientációját tartottam és tartom vonzónak, amely a filozófiát valamiféle tudományelőttes tartományba, egyfajta »életvilágba« igyekszik visszavezetni.
Az önmagába zárkózó, önelégült tudomány, egyetem és tudós képe idegen a számomra.
(…) Minden ember valamilyen szinten filozófus; a saját sorsáról, a világ folyásáról, az élet értelméről, a történelem menetéről, az igazságos társadalmi berendezkedésről, a helyes cselekvésről, a tudásról vagy hitről való töprengés olyannyira hozzátartozik az ember természetéhez, hogy nem az szorul indoklásra, miért filozofál az ember, inkább az: miért fordul el tőle. (…) Ebből adódik a filozófia egyedülálló nagysága, de szerencsétlensége – ha úgy tetszik: nyomorúsága – is; az, hogy mindenki azt hiheti, minden további nélkül (…) meg tudja ítélni vagy képes maga is űzni”.
A hermeneutika, azaz a megértés tudományának jelentőségéről pedig elmondta:
„Heidegger tanítványa, a filozófiai hermeneutika megalkotója, Hans-Georg Gadamer egyik meghatározása szerint a hermeneutika nem más, mint »die Kunst Unrecht zu haben«. A hermeneutika abból indul ki, hogy a másiknak igaza lehet, nekünk pedig nem, előzetes készséget mutat az önkritikára, s így annak a művészete, miképp kell elviselnünk azt, ha nincs igazunk. Innen nézve alapvető mindenfajta demokratikus együttélés és a megértő-toleráns attitűd kialakítása szempontjából. Meg kell tanulnunk a másikat tisztelni, s ennek lényegi eleme az, hogy meg kell tanulnunk azt, hogy nem mindig nekünk van igazunk. A hermeneutika ilyenformán a szerénység filozófiája is: nem lemondás az igazságról, de nem is az igazság birtoklásának önteltsége. A hermeneutika nem szkepszis, az igazság fogalmát nem üresíti ki (legfeljebb az abszolút igazságét), az továbbra is értelmes a számára. Azaz: van igazság – legföljebb nem a megismerés (abszolút) igazsága, hanem a véges emberi egzisztencia igazsága”.
Búcsúztatása 2021. június 22-én, 11:30-kor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben (Budapest, X., Kozma utca 6.).