Mégsem költözik be az erzsébetvárosi zeneiskola a Damjanich utca 4-be

június 21., hétfő 13:36

A hosszas huzavona ellenére úgy tűnik, mégsem költözik be a Molnár Antal Zeneiskola a nekik felújított Damjanich utca 4 szám alatt lévő épületbe, mert nem akarnak bérleti díjat fizetni.

Az épületet még az előző, fideszes kerületvezetés újította fel, direkt azzal a céllal, hogy odaadja a helyben népszerű zeneiskolának, aminek nem volt tisztességes helye, szétszórva oktattak több száz gyereket. A 2019-ben megválasztott, baloldali önkormányzat viszont azt mondta, nem adják át egy állami fenntartású intézménynek az épületet, hanem nyilvános pályázatot írnak ki. A kerület polgármestere Niedermüller Péter azzal indokolta a pályázatkiírást, hogy a bevételeitől megfosztott önkormányzat nem engedheti meg magának, hogy a bérleti díjat elengedve adja ki az épületet a zeneiskolának, akik előre jelezték, hogy nem fognak tudni fizetni. A Niedermüller által kiírt pályázatot végül a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, oktatói által létrehozott Freeszfe Egyesület nyerte egyetlen pályázóként, havi kétmillió forintos bérleti díjért.

Az egyesület végül lemondott az épületről a zeneiskola javára, és később az épületre kiírt pályázatot meg is nyerte a Belső-Pesti Tankerületi Központ, ami saját irodái mellett, a Molnár Antal Zeneiskola elhelyezésére vállalt kötelezettséget az épületben.

Niedermüller Péter a Damjanich utca 4 előtt. Fotó: botost/444.hu

Az erzsébetvárosi önkormányzat azonban most a közleményében azt írja, hogy a pályázatban vállaltak ellenére nem akarja a tankerület kifizetni az épület bérleti díját:

„Erzsébetváros önkormányzata az eredményhirdetés után mindent megtett annak érdekében, hogy a bérleti szerződés aláírásra kerülhessen, és a zeneiskola beköltözhessen az ingatlanba. Ezért a tankerület korábbi, több tízmillió forintos tartozására részletfizetési kedvezményt engedélyezett, a szerződéskötés határidejét a Tankerület kérésének megfelelően többször is módosította, és minden vitás kérdésben nyitott volt engedményeket tenni az ügy megnyugtató lezárása és a zeneiskolás gyerekek elhelyezése érdekében.”

Az önkormányzat szerint azonban a Belső-Pesti Tankerületi Központ mindezek ellenére nem írta alá a pályázatukban vállalt feltételekkel a szerződést. A Tankerület június 17-én kelt levelében arról tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a pályázatukban vállalt kötelezettség ellenére nem kívánnak bérleti díjat fizetni. Indoklásként egy olyan törvényre hivatkoznak, amely rájuk, illetve erre az ingatlanra nem vonatkozik.

„A Tankerület ezzel a lépésével megakadályozta, hogy a Molnár Antal Zeneiskola beköltözhessen az épületbe, hiszen pályázatával félrevezette az Önkormányzatot. Az Önkormányzat sajnálja és elítéli a Tankerületi Központ felelőtlen és átgondolatlan döntését, amelyet a bérleti szerződéstől való visszalépésnek tekint. A pályázati kiírásnak megfelelően az Önkormányzat felvette a kapcsolatot a pályázat második helyezettjével” - írják.