Az influenszer, aki téged is rávesz a Fideszre

ÉLET
2021 június 22., 08:04

Bizonyára minden hírfogyasztónak van favorit fideszes reklámfigurája. Talán van aki Deák Dánielre indul be, aki mindig olyan, mintha éppen a Puskás Akadémia diplomaosztójáról érkezett volna. Lehet olyan is, aki az enyhén lónyugtatós hangulatú Lomnici Zoltánra szeret belassulni, és olyan is élhet a világon, akit a már megjelenésében is ízig-vérig okostojás Mráz Ágoston inspirál intellektuálisan.

De a valódi ínyenceket csakis Szánthó Miklós képes elvarázsolni.

Szánthó az Alapjogokért Központ igazgatója. Ez egy olyan szervezet, aminek az a feladata, hogy álmából felkeltve oda-vissza, előre-hátra elmagyarázza, hogy a Fidesznek alap, hogy mindenhez joga van.

Másfelől Szánthó Miklóst szokták behívni a köztévébe, ha a népnek acélosan el kell magyarázni, mi merre hány Fidesz. Ezt így mesélte Németh Zsolt , alias PitBull csatornaigazgató egy kiszivárogtatott hangfelvételen: „csináltunk már ilyet is, hogy valaki mond valamit, de nem túl acélos. Értjük, hogy egyébként… Azt hiszem, talán valami merkeles mondat volt, hogy nem is olyan régen… Hogy mond valamit, amire azért úgy mmm, de tudjuk, hogy ő oda akar baszni. Semmi gond, elmondjuk azt a mondatot, és akkor megkérdezzük a Szánthó Miklóst, aki meg odabassza, hogy egyébként ez mit jelent. És akkor el is mondtuk korrektül azt az adott szituációt, de le is egyszerűsítettük a népeknek, hogy na akkor ezt ezért kell így vagy úgy értelmezni.”

Szánthó, mint minden rendes párttitkár-influenszer, több funkciót is ellát. Ő azon túl, hogy jogász, szakértő, elemző, még a KESMA nevű jó 500 orgánumból álló fideszes médiaholding kuratóriumi elnöke is. Ő váltotta Varga Istvánt, aki azt képzelte, hogy ebben a pozícióban óvatosan megfogalmazhat önálló véleményt az újságírással kapcsolatban, és az csúszott ki a száján, hogy igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon lát.

Addig tartott Varga István médiás karrierje.

A sorból kibillenő pártkatona a fideszes cancel culture áldozata lett, azonnal eltávolították, és jött helyette az alapjogos ember, akivel még sosem fordult elő, hogy Hollik Istvántól akár egy morféma erejéig eltért volna az álláspontja. Most így kapásból illetve ha hosszan elmélázok akkor sem - nem jut eszembe semmilyen karakteres állítás, sőt semmilyen állítás a magyar média elvileg legbefolyásosabb urától. Róla annyit lehet tudni hogy fideszes.

De mindez egyáltalán nem számít. Egy Skála Kópénak nem nagyokat kell mondania, hanem dögösen kell kinéznie. Az influenszer a megjelenésével, a karizmájával, kisugárzásával adja el a terméket, és ebben Szánthónál nincs jobb a párt környékén.

Tekintsék meg ezt a férfit, az Isten szerelmére!

Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy „de...de öö Rákay Philip ízlése kifinomultabb”! Könyörgöm, Rákay Szánthóhoz képest egy két lábon járó görcsös székrekedés. Hol van belőle a szinte Bohumil Hrabal-i derű, a könnyedség, az ÉLET, ami csak úgy sugárzik Alapjogos Miklósból!

Az Alapjogokért Központ a párt üzeneteit általában az igazgató pixelről pixelre megtervezett, mégis spontánnak tűnő portréival adja el. A szöveg most nem számít. Semmi értelme. Ellenben a látvány. Ott ül ez a kackiás bajszú igazgató, fényre sötétedő intelligens szemüvegben, sárga nadrágtartóban, felhajtott ingujjban, kigombolt gallérral egy tök üres papírral. Érzed, hogy ez egy laza meeting közte és közted. De az összkép hanyagságát totálisan ellensúlyozza, hogy a bal alsó sarokba felírt neve fölé virtuális selyemnyakkendőket helyezett el.

Halálos pofa! Ösztönös zseni.

Erről beszélek. A jó influenszer nem terméket, hanem életérzést árul. Itt én bizony nem kicsit meg lettem influálva. Mutasson nekem valaki egy fideszes beszélő fejet, akinek a színpadi jelenléte mellett Nagy Feró pironkodva összehúzza magát!

Nincs ilyen több, csak egy.

Bemegy a Karc Fm-be egy sima, mindennapos interjúra, amiből naponta ad nyolcat. Viszi magával a wingjét Kovács Megafon Istvánt - olyan ő neki, mint Derricknek Harry, mint Majkának Curtis, mint Don Quijotenak Sancho Panza -, és tolnak egy olyan partner lookot, hogy az ember szava elakad. Érted, egy rádióban! Nem hiszem el! És akkor arról még nem beszéltünk, hogy az alap duó outfitje milyen tökéletesen cseng össze a mikrofonnal, a székekkel és a riporter kitűzőjével. Erre mondta a régi görög, hogy kalokagathia.

photo_camera Fotó: Szánthó Miklós/Facebook

Amikor a három grácia találkozik a Charlie angyalaival. Sokaknak a Fideszről a morgós, savanyú, pukkancs pöffeszkedés jut eszébe, mert még nem ismerik Miklóst.

Hány fog van ezen a képen, száz?

Te olvasó bizonyára azt gondolod, hogy Mr. Sztíló a munkaszettre, a zöld farmerre és a fehér ingre snellbe felrántott egy válogatott mezt, és ez csak egy kép, ami talán a Magyar válogatott valamelyik világra szóló sikere után kattanhatott el csak úgy. És nem is tudatosul benned, de érzed, hogy itt valami nagyon összeállt. Hogy mi?

A piros, a fehér és a zöld.

Igen, így kell méltósággal, idétlen paróka, kötött sál és arcfestés nélkül, önfeledten talpig nemzeti lobogóba öltözni. Profi.

Szánthó Miklós 2021-ben átvette a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat elismerést. Bayer Zsolt után ő második influenszer, aki ilyen magas állami kitüntetést kapott. Megérdemelten.