Simonka György regényt tudna írni Lázár Jánosról

POLITIKA
2021 június 22., 05:05

Terjedelmes interjút adott a 24.hu-nak a korrupciós bűncselekmények sorozatával megvádolt fideszes parlamenti képviselő, Simonka György, akivel szemben az ügyészség 8,5 év fegyházbüntetés kiszabását kezdeményezte. Ennek ellenére ő nem tart attól, hogy lecsuknák, az eljárásról pedig úgy véli, hogy az ügyészek a kormányváltásra készülve vadásztak rá.

Simonka interjújának négy legérdekesebb állítása:

Nem hiszi, hogy Orbán Viktor nála kevesebbet tudna az ügyéről.

Simonka Görgy Orbán Viktornál 2020-ban
photo_camera Simonka Görgy Orbán Viktornál 2020-ban Fotó: Simonka György/Facebook

Simonka a büntetőpere indulása óta is többször találkozott már négyszemközt Orbánnal. Találkozóikon állítása szerint ez csak futólag került szóba, "Miniszterelnök úr mindig kérdezgeti, hogy hol tart az ügyem, én pedig egy kicsit kételkedve fogadom, hogy ő kevesebbet tud róla, mint én" - mondta.

Lázár János szégyellje magát.

Lázár nemrég arról beszélt, hogy Simonka és a hasonló bűncselekményekkel gyanúsított Mengyi Roland ügye árt a Fidesznek. Simonka erre reagálva közölte, hogy "én Lázár Jánosról regényt tudnék írni, úgyhogy ha valakinek csöndben kellene maradnia, az pont ő". Részletekbe nem ment bele, csak annyit mondott, hogy míg ő maga csak szegényebb lett azóta, hogy országgyűlési képviselő, Lázár "jóval gazdagabb lett".

Nem érzi magát bűnösnek.

"Sok mindent elkövettem, én sem vagyok szent, de ami a vádiratban áll, azt nem" - mondta. Szerinte a szakértői vélemények is alátámasztják majd, hogy nem kaphatott vissza 45 százalékot kenőpénzként a beruházások után, mert a maradék pénzből törvényesen nem is lehetett volna megvalósítani azokat.

Így arra se számít, hogy börtönbe kéne vonulnia

Szerinte a vádban foglaltak "csak provokációk", ráadásul a bíróság az ő tanúit és szakértőit még meg se hallgatták. "Attól viszont tartok, hogy a vegzálás újrakezdődik, és megint ki fognak csinálni idegileg" - mondta.