Köszönöm, Dominic Toretto, hogy megtanítottál a legfontosabb dologra az életben

FILM
2021 június 24., 18:40

Hello, vagy hogy a vizsgált film stílusához hű legyek: héló-héló!

A Tenet című elvont művészfilm óta nem volt alkalmam moziba menni. Nem csak a trauma miatt nem bírtam, hanem egy rozéra sült tobzoska (vagy valami még finomabb) miatt sem engedtek.

Most viszont egy igazi moziünnep kedvéért ünneplőt húztam: megjelent a Halálos iramban-sorozat 9., illetve egy érthetetlen spinoffal együtt a 10. része. (A korábbi részek: Haláli iram, Döglött svung, Haláliram: a japán kergetőzés, Pusztulás & Tempó, Iszkiri 5, Spuri 6, A nagy pucolás 7, Sovány malac vágta 8.)

link Forrás

Dominic Toretto és bandája visszatért, bár hogy ki honnan hova, azt nagyon nehéz megfejteni. Becsülettel végignéztem az összes részt, de a karakterek dinamikája helyett nagyjából olyasmikre emlékszem, hogy egy széfet húznak végig az autópályán, vagy hogy kocsik potyognak az égből. Gyanítom, hogy a mostani rész után is így lesz, tekintve, hogy az alkotók már a legkövetkezetesebben hozzák azt, hogy bármelyik karakter bármikor képes hosszú szünet után szuperközeliben a lehető legkevésbé frappáns válasszal előállni.

Nem is az a fontos, hogy ki kicsoda, és hol tart, hiszen szegény, 2013-ban elhunyt Paul Walkert 15 percenként emlegetik, és a történet szerint valahol él még, sőt más, egy korábbi részben egyértelműen kínhalált halt szereplő is visszatér valami fondorlatos kémforgatókönyv alapján.

Hogy akkor mi a fontos, azt az akciócsapat vezetőjétől, Dominic Torettótól tanulhatjuk meg immáron tizedszer: a Család, az Család.

Vin Diesel (Benzin Győző)
photo_camera Vin Diesel (Benzin Győző) Fotó: Chris Delmas/AFP

Igaz ugyan, hogy – a most már egyre kevésbé leplezettebben gorillát utánzó – Dom a sorozatban rendszeresen a barátait vagy a saját testvérét igyekszik péppé verni, és a kedvesével többször megbeszélik, mennyire hiányzott nekik a száguldás és a bunyó, mielőtt a gyereket lepasszolták a rokonoknak, de: a család: az család. (Ahogy azt egyébként a Csillagok háborúja-sorozatból is tudjuk, amit epizódok számában már be is ért a 20 éve futó Gyors és Dühös-sorozat.)

Rock és Jason Statham most nem tűnik fel, helyettük itt van John Cena, aki Dom – eddig valószínűleg egy büdös szóval sem emlegetett – öccsét játssza. A pankrátor-színművész körülbelül olyan, mintha egy C-kategóriás Street Fighterben Stallonét egy viaszbábú helyettesítené, ezzel pedig méltó partnere Vin Dieselnek. Ebben a filmben valahogy még az Oscar-díjas Charlize Theron is kellő alázattal alacsonyodik le egy animefigurát idézően egydimenziós főgonosz szintjére.

Egy viasz-Dominic Toretto a berlini Club Cassiopeia előtt 2020. július 15-én.
photo_camera Egy viasz-Dominic Toretto a berlini Club Cassiopeia előtt 2020. július 15-én. Fotó: JENS KALAENE/dpa Picture-Alliance via AFP

A film egyébként kb. olyan, mint az előző öt, csak ahogy eddig minden újabb résszel, most is minden ugrás, ugratás, tolatás, túráztatás egyre hajmeresztőbb. Itt már tényleg nem akadály a fizika, több százzal száguldó autókból kirepülő emberek életét sikerül rendre úgy megmenteni, hogy alájuk hajtanak kocsival, hogy ne a betonra essenek. Több szereplő néhányszor szinte a kamerához beszélve azon lamentál, hogy hogyan lehet, hogy az évek során ennyi akciójelenetben volt részük, mégsem sérültek meg soha. (Nem derül ki.)

A kettőezer-tizenhetes, SZIA IRAM! című dolgozatomban írtam volt: „Hogy a 2021-es Halálos iramban 10. már az űrben játszódik-e, még senki sem tudja (valószínűleg nem, mert ott nem lehet driftelni és eleget rombolni), de nagyon remélem, hogy nem az lesz az utolsó.” Nem is tévedhettem volna nagyobbat! Az egyik jelenetben ugyanis egy rakétameghajtású Pontiackal szelik a végtelen űrt, és itt mondja ki a szegény ember Eddie Murphyje a film egyik legjobb mondatát, ami egy még jobb film címe is lehetne:

„Két tesó a gettóból az űrben.”

Akit eddig nem húzott be az autóversenyfüggő, keresztény bűnszövetkezet története, ne most kezdjen bele, aki viszont jókat szórakozik azon, hogy több ezer ember több száz millió dollárból elképesztően sok munkával felnőttek számára megvalósít valami olyasmit, amit 5 évesen egy kisautóval meg egy akciófigurával a kezében képzelt el, jól fog szórakozni.

Én itt be is fejezem, de remélem, a készítők még egy darabig nem engedik el az 53 éves Vin Diesel kezét, mert biztosan van még sok 2,5 órás filmre elég alapanyag abban a sztoriban, hogy a család, az család. Oh, I'll tell you all about it when I see you again, when I see you again!

link Forrás

Értékelés: popcorn: 6/10, kóla: 4/10, család: család.