Kövér László: Demokratikus jogrendben akarunk élni

POLITIKA
2021 június 25., 10:02

Egy olyan korszakalkotó közjogi dokumentumnak, mint amilyen az alaptörvény, a legfőbb üzenete az, hogy Magyarország magyar ország akar maradni – mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Jogász Egylet Értékek és intézmények a tízéves alaptörvényben című konferenciájának megnyitóján, a Kúria dísztermében.

Kövér László azt mondta: a több mint 1000 éves Kárpát-medencei magyar történelemben „egy demokratikusan megválasztott Országgyűlés által 2011-ben megalkotott első írott alkotmányunk szerint mi, magyarok a jövőben is önrendelkező és cselekvőképes államban, önazonosságát megőrző nemzetként és demokratikus jogrendben akarunk élni”.

Az üzenet pedig az idő múlásával nem halkul, hanem erősödik, és az erre adott válasz politikai értelemben világos választóvonalat rajzol azok közé, akik a 21. században a magyar államot, a nemzetet és a demokratikus jogrendet erősítenék, illetve azok közé, akik sorvasztani akarják – mondta Kövér.

Az alaptörvényt közjogi védműnek nevezte, ami olyan alapértékeket véd, amik nemcsak a magyar jövő zálogai, hanem amik nélkül a 21. században egyetlen európai állam és nemzet sem lehet sikeres. Szerinte politikai példa, mérce és a bátorság forrása lehet mindazoknak, akik közösségi létüket a jövőben is változatlanul államban, nemzetben és demokráciában képzelik el.

Hajagos Csaba történész (b) és Kövér László a Bács-Kiskun megyei Szankon, az 1956-os forradalomnak emléket állító kiállítóhely, a Büszkeségpont avatásán 2016. november 25-én.
photo_camera Hajagos Csaba történész (b) és Kövér László a Bács-Kiskun megyei Szankon, az 1956-os forradalomnak emléket állító kiállítóhely, a Büszkeségpont avatásán 2016. november 25-én. Fotó: Rosta Tibor/MTI/MTVA

A magyar alaptörvény sikere egyben azok kudarcát is jelentheti, akik az államok feletti birodalmi rendszerek, nemzeti identitás és kulturális hagyományok nélküli fogyasztói tömegek és választási legitimációval nem rendelkező, de uralmi helyzetben lévő érdekcsoportok „szép új világát” tervezik – mondta.

Szerinte az alaptörvény az egyén és közösség, a jogok és kötelezettségek egyensúlyi állapotát teremti meg. A balliberális politika szemében ez is tűrhetetlen hiba, a családi, vallási vagy nemzeti közösségüket szerető magyar emberek szemében azonban ez az egyik erénye és erőssége – mondta Kövér. (Arról az MTI nem ír, hogy említette-e az érdemeit az Alaptörvény egyik fő szerzőjének, Szájer József fideszes politikusnak, aki tavaly belebukott abba, hogy a rendőrség elkapta, amint kijárási tilalom idején az ereszcsatornán, véres kézzel, ekivel a hátizsákjában menekült egy brüsszeli homoszexuális orgiáról.)

Kövér László arról is beszélt, hogy a jövő szempontjából is célszerű volt az alaptörvény megalkotása, mert a Magyarországot és egész Európát fenyegető szupranacionális birodalmi törekvéseknek és kifosztási terveknek csak az önrendelkező, cselekvőképes és egymással is együttműködni képes európai nemzeti államok vethetnek gátat. Szerinte a 21. század győztesei nem azok lesznek, akiknek több a pénzük, erősebb a fegyverük és gátlástalanabbak, hanem azon országok és nemzetek, amelyeknek erősebb az önazonosságuk, önbecsülésük és önbizalmuk, ezt üzeni az alaptörvény.

Trócsányi László fideszes EP-képviselő, a Magyar Jogász Egylet elnöke azt mondta: a 2011-es alaptörvény megtestesíti a múlt, a jelen és a jövő generációinak szövetségét, „választ ad arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk”, valamint „választ ad értékeinkre, és rögzíti elidegeníthetetlen jogainkat”. (MTI)