Pont aznap tartottak házkutatást az orosz újságíróknál, amikor a belügyminiszter ingatlanügyeiről jelent meg cikkük

külföld
2021 június 29., 19:50

A moszkvai rendőrök kihallgatták a Projekt nevű oknyomozó lap három újságíróját, miután a lakásukat is átkutatták. Roman Badanyin főszerkesztőtől, Mihail Rubin főszerkesztő-helyettestől és Marija Zsolobova újságírótól laptopokat, telefonokat, adathordozókat és SIM-kártyákat foglaltak le.

Roman Badanyin
photo_camera Roman Badanyin Fotó: Wikipedia/VOA

A rendőrségi akció éppen aznap történt, amikor a Projekten megjelent egy oknyomozó anyag Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter vagyonosodásáról. Az anyagban többek között a Kolokolcev család ingatlanholdingjáról írtak, ami a becslések szerint 2 milliárd rubelt ér.

Ugyanakkor a házkutatásra és a kihallgatásokra hivatalosan egy rágalmazási ügy miatt került sor, amit Ilja Traber szentpétervári üzletember indított még 2017-ben. Bár az ügy azóta már elévült, most mégis tanúként idézték be a három újságírót. Traber a szerzők szerint kapcsolatban áll a szentpétervári szervezett alvilággal, és az egyetlen olyan személy ebben a kategóriában, akiről Vlagyimir Putyin orosz államfő elismerte, hogy ismeri.

Zsolobova a kihallgatás után azt mondta az Open Mediának, hogy az orosz alkotmányra hivatkozva megtagadta a válaszadást, ugyanis senki sem kötelezhető arra, hogy saját maga ellen valljon. Badanyin a kihallgatás után arról beszélt, hogy nem Traber, hanem a belügyminiszter miatt vitték be őket.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak azt mondta, hogy a rendőrség akciója nem bosszú volt, az ügyet pedig nem akarta kommentálni, mert nem olvasta a Projekt cikkét. Hozzátette, hogy az orosz elnök életének szentpétervári korszakából ismeri a Traber nevet, de nem tud arról, hogy kettőjük közötti baráti vagy üzleti kapcsolat lenne.

A szeptemberi parlamenti választások közeledtével idén megnőtt az orosz ellenzéki politikusokra, médiumokra nehezedő nyomás. A közelmúltban idegen ügynöknek minősítették a Meduza és a VTimes hírportált. A vonatkozó törvény értelmében a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió súlyos bírságokat kapott, amiért anyagain nem tüntette fel, hogy ilyen ügynök készítette őket. A cég az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért.

Kedden nemzetközi körözést adtak ki a hónap elején szélsőséges szervezetnek minősített és betiltott, Alekszej Navanij ellenzéki politikus által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója, Ivan Zsdanov ellen. Országos elfogatóparancsot június 11-én adtak ki a litvániai emigrációban élő aktivista ellen. (Meduza/MTI)