Végül mégsem kellett 10 ezret fizetnie a biciklisnek, akit megbírságoltak, mert elesett

közlekedés
2021 július 06., 17:46

Májusban számoltunk be arról, hogy egy olvasónk, Kristóf egy barátjával hazafelé ment biciklivel, amikor a Bajcsy-Zsilinszky út kerékpársávján elesett, és beütötte az állát. Mentőt hívtak, és el is látták, de aztán megjelentek a rendőrök, és felvették az adataikat. Később kapott egy levelet, hogy 10 ezer forintra büntették, mert elesett a kerékpárral.

link Forrás

A rendőrség a bírság kiszabásakor egy 1975-ös KRESZ-szabályt idézett, ami szerint nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, és sérülést okozott saját magának. Mivel a levél az anyjához érkezett, és azt Kristóf nem tudta 8 napon belül átvenni, így fellebbezésnek sem volt helye a döntéssel szemben.

photo_camera Fotó: Kristóf, olvasónk

A biciklisek rég jelezték, hogy balesetveszélyes a hely

Miután megjelent a videónk az esetről, a Magyar Kerékpárosklub közölte, hogy több mint egy éve jelezte, hogy balesetveszélyes a Bajcsy-Zsilinszky úti padka, de a Budapest Közút Zrt. nem így látta, ezért nem is süllyesztették le. A padka egyébként eleve azért jött létre, mert a Podmaniczky tér – választásokra készülő – felújításakor meg akarták szüntetni a bicikliútnak azt a szakaszát. A Magyar Kerékpárosklub tiltakozott, végül nem szüntették meg, de a bicikliút most véget ér a tér két szélén.

„Szállj le, told a biciklit 150 méteren keresztül a pesti belváros egyetlen észak-déli bringaútvonalán, majd ülj vissza. Amikor mégis kijelölték a bringautat, akkor kicsit ráreszeltek a kerékpárút nyomvonalában magasan hagyott szegélyre, de az továbbra is 10-15 centivel magasabb maradt a szabványnál, ami szerint szintben kéne lennie az úttesttel” - írta erről az I Bike Budapest.

Néhány héttel később az ORFK Balesetmegelőzési Bizottsága arról írt, hogy az esést saját hibás balesetként kategorizálták. Azt írták: „Nem az elvárható óvatossággal haladt, ennek az eredménye volt az esése és a sérülése. A szabályaink szerint a járművezetőknek úgy kell közlekedniük – egyszerűen fogalmazva –, hogy se mást, se magukat ne veszélyeztessék. A büntetés kiszabására emiatt került sor, mert a szóban forgó bringás a figyelmetlenségből adódó eséssel önmagát veszélyeztette.”

Mégsem kell fizetnie az áldozatnak/elkövetőnek

Kristóf ennek ellenére nem törődött bele a dologba, és a police.hu-n beadott egy „kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet'” arra hivatkozva, hogy Balatonon volt, amikor az anyja átvette a levelet, és azt kérte, tartsanak meghallgatást az ügyéről.

Ezt elfogadták, behívták, és volt egy kb. egyórás beszélgetése a rendőrrel, aki kiszabta a bírságot. Kristóf itt elmondta, hogy szerinte úgy van beállítva az egész, mintha az ő hibájából történt volna az eset, holott ő a balesetet nem okozta, hanem elszenvedte, és nem helyes, hogy ezért megbüntetik. Kifogásolta azt is, hogy a határozatban az szerepel, hogy nem a látási viszonyoknak megfelelően közlekedett, de ez nem igaz, mivel ilyen alapon bárkit meg lehet büntetni, hiszen napi szinten esnek el emberek.

Megmutatta a jarokelo.hu cikkét is, ami arról szólt, hogy túl magas, balesetveszélyes a padka, amin elesett. Kristóf azt mondta, a rendőr rendes volt vele, de ezt nehezen akarta elhinni, így a beszélgetés után nem is tudta, mire számítson. Végül jött egy levél arról, hogy visszavonták a pénzbüntetést.

Az indoklásban az áll, hogy a Budapest Közút Zrt. június 17-én a rendőröknek azt írta, hogy a Podmaniczky Frigyes tér „felújítása/átépítése során a kerékpárút ideiglenes visszahelyezése (többek között a Magyar Kerékpárosklub nyomására) olyan átmeneti megoldással került kivitelezésre, ami nagyobb műszaki és pénzügyi beavatkozás nélkül képes ellátni a közlekedési és vízelvezetési elvárásokat”, de ez „az ideiglenesen kijelölt nyomvonalú kerékpárút az M3 metrófelújítást követően felülvizsgálásra kerül”. Egyébként amit a cikkekben padkának neveztek, az hivatalosan szegély – írták.

A rendőrség arra jutott, hogy ugyan a „kifogásolt szegélymagasság a menetirány szerint, szabályosan közlekedőknek jelenleg a komfortérzetükben okozhat kellemetlenséget, nem balesetveszélyes”, ezért Kristóf felelőssége továbbra is megállapítható.

De mivel szabálysértés miatt 2 éven belül szabálysértési hatóság/bíróság jogerősen nem marasztalta el, helyszíni bírsággal nem sújtották, és mivel a szabálysértés csekélyebb súlyú volt, Kristófot „közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése miatt” csak figyelmeztetésben részesítették. Ha újra hasonló történik, szigorúbb elbírálás alá kerül.