Kitiltották az elektromos rollereket Székesfehérvár sétálóutcáiról

közlekedés
2021 július 08., 11:02

Ahogy az elektromos rollereket üzemeltető Lime elkezdett vidéken is terjeszkedni, a Balaton-parti önkormányzatok egyből szigorításokkal reagáltak, mert elegük lett a mindenhova szétdobált járművekből. Székesfehérváron igyekeztek előre gondolkodni, hogy elkerüljék a Budapesten kialakult káoszt, ahol gyakorlatilag szabályozás nélkül jelent meg a Lime, így most akár a gyalogosok között is teljes sebességgel hajthatnak a rollerek, és akár a járda közepén is le lehet tenni őket.

photo_camera Fotó: Limetemető/Instagram

Székesfehérvárra csak azután engedték be júliustól a rolleres céget, hogy a helyiek megszavazták a fideszes polgármester oldalán. Viszont Cser-Palkovics András ezután is feltételeket szabott a Lime-nak:

  • A rollereket csak a gyűjtőpontokon lehet felvenni és letenni. Ezt a rollerhez szükséges GPS-es alkalmazással ellenőrzik.
  • A történelmi belváros sétáló szakaszain egyáltalán nem, a többi részén pedig sebességkorlátozásokkal (maximum 8 km/óra) lehet majd használni a rollereket.
  • Szintén tilos használni a rollereket a Sóstó területén, a temetőkben, és nem lehet őket parkoltatni a közparkokban.
  • A korlátozások nélküli területeken a rollerek maximum 25 km/órával lehet haladni.

Egyben felkérték a Belügyminisztériumot, hogy pontosítsák a KRESZ-ben a rollerek szabályozását, eddig ugyanis nem volt egyértelmű, hogy segédmotoros járműnek számít-e, ami abból a szempontból fontos, hogy kell-e hozzá bukósisak, vagy mehetnek-e a járdán. Korábban Pintér Sándor egyértelműen azt mondta, hogy szerinte az e-roller segédmotoros kerékpárnak számít.

A IX. kerületben is a héten fogadtak el egy szabályozást, hogy megakadályozzák a rollerek szétdobálását. Mátyás Ferenc kerületi képviselő elmondta, hogy szeptember közepétől csak a kijelölt mobilitási pontokon lehet letenni a rollereket, amit szintén a GPS-es rendszer ellenőriz. A tervek szerint egymástól 300 méterre jelölnék ki a pontokat, de a helyzetet bonyolítja, hogy bizonyos szakaszok a fővároshoz tartoznak. A XI. kerületben szintén jelöltek már ki gyűjtőpontokat.

A Lime az V. kerületből már 2019-ben kivonult, miután begyűjtötték az utcákon széthagyott rollereket. Az I. kerületből pedig tavaly tiltották ki az e-rollereket.