Márki-Zay szerint marihuána termesztése miatt elfogták a hódmezővásárhelyi Fidelitas vezetőjét

bűnügy
2021 július 16., 09:41

Hódmezővásárhelyen elfogtak egy idős házaspárt és egy 27 éves férfit, amiért egy tanyán 350 tő kannabiszt termesztettek. A 27 éves férfi pedig Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester szerint a helyi Fidelitas egyik oszlopos tagja.

A Telex.hu cikke szerint az elfogásról szóló közlemény azután jelent meg kedden a Police.hu oldalon, hogy a portál újságírói azt kérték a hódmezővásárhelyi rendőrségtől, erősítsék meg az értesüléseiket, hogy őrizetbe vettek egy F.J. monogramú férfit, aki a helyi Fidelitas alelnöke. A rendőrség válasz helyett kitette a közleményt, amelyben azonban monogram nem szerepel, és a Fidesz ifjúsági szervezetéről sincs szó. Márki-Zay viszont a helyi tévének adott interjújában azt mondta, hogy bizony a Fidelitas egyik vezetőjéről van szó.

A rendőrség közleménye szerint 2021. július 8-án a kora délutáni órákban tartottak szemlét a tanyán, miután az idős pár 69 éves férfi tagja a rendőrök látószögébe került. A házkutatás során megtalálták a nemesített növényeket, továbbá a részben leszüretelt és kiadagolt kábítószert, illetve a termesztéshez szükséges eszközöket.

photo_camera A tanyán talált növények. Fotó: Police.hu

A Telex megkereste a helyi Fidelitast, ahonnan mindössze annyi választ kaptak, hogy „a Fidelitas alapszabálya és belső szabályzata szerint, ha valaki bűncselekményt követ el és bűnössége beigazolódik, az a szervezetből való azonnali kizárással jár, egyebekben az Etikai Bizottság jogosult dönteni”. Annyit tettek még hozzá, hogy elítélnek minden törvénysértést, a törvények betartása pedig mindenkire nézve kötelező. „Ezt különösen érvényesnek tartjuk azokra, akik bármilyen közéleti szerepet vállalnak.”