Pintér: 2010 óta a nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytattak illegális megfigyelést

POLITIKA
2021 július 19., 18:17

2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak, és ezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják – közölte a belügyminiszter Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek írt válaszában.

A belügyminiszter azt írta: a független képviselő konkrét kérdéseit kész megválaszolni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén. (A Fidesz szerint nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság összehívása.)

photo_camera Fotó: police.hu

Szél Bernadett „Ki vásárolta meg az izraeli kémszoftvert, és mely belügyi vagy nemzetbiztonsági szervek vettek részt az illegális megfigyelésekben?” címmel nyújtotta be írásbeli kérdését a belügyminiszternek. Az MTI nem említi, és eddig nem is számolt be róla, de a lehallgatási botrányról szól a kérdés.

Erre válaszul Pintér Sándor azt írta: „Magyarország demokratikus jogállam, s mint ilyen, minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el.”

Magyarországon a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik – írta Pintér.

Nem sokkal korábban Varga Judit igazságügyi miniszter nem ismerte el, de nem is tagadta, hogy a Pegasust bevethették Magyarországon. (MTI)