Az életben nem láttak ekkora esőt Kínában

külföld
2021 július 21., 11:51

200 ezer embert kellett evakuálni a kínai Honan tartományban a sosem látott, óriási esőzések miatt.

photo_camera Fotó: EyePress via AFP

A 12 milliós Csengcsouban három nap alatt hullott le annyi csapadék, amennyi máskor egy év alatt. Tömegek ragadtak az aluljárókban, amiket úgy elöntött a víz, hogy az emberek alig tudták felette tartani a fejüket. A metró utasai sem voltak biztonságban, hiába álltak a székekre, nyakig ért a víz, és órákig nem tudtak kiszabadulni.

A South China Morning Postban megjelent beszámoló szerint sokan sírtak, mások nyugtatni próbálták egymást a szerelvényben, végül megbeszélték, hogy nem mondanak semmi negatívat, csak kitartóan próbálnak kapcsolatba lépni a külvilággal. Sokáig hiába akartak telefonálni, a vonalak nem működtek.

photo_camera Fotó: EyePress via AFP

A felszínen közben autókat és szeméthalmokat sodortak a hullámok. A South China Morning Post szerint eddig legalább 18 áldozata van a katasztrófának.

Egy helyi férfi a BBC-nek azt mondta, soha életében nem látott ennyi esőt, egy órán keresztül annyira szakadt, hogy vakító fehérség telepedett a városra. Egy óvodában így kellett menteni a gyerekeket:

link Forrás

Lojangba katonákat vezényeltek, mert olyan súlyosan megsérült a gát, hogy bármelyik pillanatban átszakadhat. Egy harmadik településen az emberek a háztetőkön ragadtak.

Az előrejelzések szerint a heves esőzés csütörtökig fog tartani. A BBC azt írja, számos oka lehet egy ekkora áradásnak, de a klímaváltozás mindenképp növeli a kockázatot.

photo_camera Fotó: STR/AFP