Pintér Sándor nem állítja, hogy nem használták a Pegasust

POLITIKA
2021 július 21., 10:32
  • Ki tudja jelenteni, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem használt és nem vett ilyen eszközt?
  • Nekem ilyen kijelentésem sose volt, és most se teszem meg.

Ez a párbeszéd zajlott le a Telex riportere és Pintér Sándor belügyminiszer között a Karmelita bejáratánál. A lap a megfigyelési botrányról és arról a Pegasus szoftverről kérdezte a kormánytagokat, amivel bizonyítottan Orbán Viktor kritikusait és újságírókat is célba vettek Magyarországon.

Számos közvetett bizonyíték utal arra, hogy a magyar állam használja a Pegasust, amit tehát Pintér sem tagadott, bár nem is erősített meg. Azt javasolta az újságírónak, forduljon inkább az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökéhez, a jobbikos Stummer Jánoshoz. (Az ellenzék össze akarta hívni a testületet, de a Fidesz szerint nem szükséges.)

photo_camera Pintér Sándor Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Varga Judit igazságügyi miniszter viszont éppen a belügyminisztériumra tolta az ügyet, mondván, az alkotmányvédelem szakmai irányítása oda tartozik. „Az Igazságügyi Minisztérium azért felel, hogy a jogszabályi kellékek meglegyenek.”

Csakhogy amikor nem bűnüldöző hatóságok, hanem nemzetbiztonsági szolgálatok végeznek titkos információgyűjtést, az igazságügyi miniszter jóváhagyására van szükség. Varga azt mondta, ezeket az engedélyeket államtitkára, Völner Pál szokta aláírni.

Korábban Varga sem tagadta, hogy az állam vetette volna be a Pegasust, sőt azt mondta: „Egy olyan világban élünk, ahol hihetetlenül sok veszély leselkedik a modern államokra. Ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van! Az egy illúzió, ha ebből bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni”.

Mi utal arra, hogy az állam van a megfigyelések mögött?

  • A szoftvert gyártó izraeli cég, az NSO állítása szerint csak kormányoknak és állami szerveknek adják el a programot az izraeli védelmi minisztérium engedélyével.
  • A Pegasust éppen az után vetették be először Magyarországon, hogy Orbán Viktor biztonsági és külpolitikai főtanácsadója személyesen tárgyalt az izraeli miniszterelnökkel.
  • Az ügyet nyilvánosságra hozó nemzetközi tényfeltáró csapatnak névtelen forrás is megerősítette a cégtől, hogy Magyarország az NSO ügyfele.
  • Olyan célszemélyeket is azonosítottak, akikkel szemben nyilvánosan elérhető információk alapján büntetőeljárást folytattak.