Havonta összesen fél órát telefonálunk nyilvános fülkéből

érdekes adat
2021 július 23., 04:14

Folyamatosan csökken a nyilvános telefonfülkék száma, de még mindig rendszeresen használják azokat, havonta átlagosan ötven hívást indítanak egy-egy nyilvános készülékről - írta pénteki számában a Világgazdaság.

A legfrissebb, decemberi adatok szerint Magyarországon 4935 nyilvános telefont üzemeltetett a Magyar Telekom Nyrt., amely éves szinten több százmillió forintot bukik a fenntartásukon. A készülékek körülbelül 90 százaléka számít fülkének, a többi kórházakban, közlekedési csomópontokon és bevásárlóközpontokban található - olvasható a lapban.

Mint írták, a 2000-es évek elején még csaknem 30 ezer fülke volt az országban, de még 2005-ben is 21 ezer üzemelt. A 2010-es adat szerint 9 ezerre, majd 2015-ben 6500 körülire, 2018-ban 5500-ra apadt a számuk.
Ennek ellenére még mindig szükség van rájuk. Egyrészt azért, mert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kijelölő határozata szerint a cég kötelezett arra, hogy az egyetemes szolgáltatási területén minden háromezer főnél kisebb lélekszámú településen legalább egy, a nagyobb településeken pedig háromezer lakosonként legalább egy nyilvános telefonállomást működtessen.
Havonta átlagosan kevesebb mint fél óra az egyes nyilvános készülékek használati ideje - olvasható a lapban.

(MTI)