Pegasus-botrány: sorra vizsgáltatják át a telefonjaikat az ellenzéki politikusok

POLITIKA
2021 július 23., 15:25

Több ellenzéki párt politikusa és független képviselő is megvizsgáltatja a telefonját, hogy nem telepítették-e rá valamikor Pegasus nevű izraeli kémprogramot - írja a Magyar Narancs. A hetilap kérdésére a Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely és Szabó Tímea, Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők, és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester is jelezte, a közeljövőben kivizsgáltatja a telefonját. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a lap kérdésére azt jelezte, hogy most nyaral, de amint visszatért a szabadságáról, ő is ellenőrizteti, hogy megfigyelték-e a Pegasus programmal.

A Jobbik azt közölte, hogy a párt vezetőit és családtagjaikat már korábban is érték kibertámadások, ezért "folyamatos kibervédelem alatt állnak", de az Amnesty International és a CitizenLab által kifejlesztett módszerrel is ellenőrzik majd a párt prominenseinek telefonjait. Eddig nem tapasztalták kémprogramok jelenlétét.

A DK is jelezte, hogy ott is készülnek a telefonok átvizsgálására. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke azt nyilatkozta, hogy a pártnak megvannak a saját védelmi rendszerei, és mindent megtesznek az illegális megfigyelés ellen – ennél többet éppen biztonságuk érdekében nem akart elárulni.

Az LMP volt az egyetlen ellenzéki párt, amely azt közölte a lap kérdésére, hogy nem keresnek kémprogramot, mert az Országgyűlés Hivatala által biztosított és szervizelt készülékeket használják, de várják a kormánytól a válaszokat, hogy milyen szerepet játszott a megfigyelésekben.

A hetilap azután kérdezte sorra az ellenzéki politikusokat, hogy a múlt héten kiderült, Magyarországon is több száz ember, köztük kormánykritikus újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek telefonszáma szerepelt egy kiszivárgott listán, amelyen a Pegasus kémprogrammal megfigyelésre kijelölt személyek száma szerepel. A telefonjuk kivizsgálása után több, a listán szereplő ember esetében kiderült, hogy valaki valóban telepítette a telefonjukra a kémprogramot, amelyet az azt kifejlesztő izraeli NSO szerint csak kormányzati szerveknek árulnak el, terroristák és bűnözők megfigyelésére.

Arra egyelőre a kormány nem volt hajlandó válaszolni, hogy vett-e Pegasus-programot és megfigyelt-e vele ellenzéki politikusokat és újságírókat, vizsgálatot pedig nem tervez indítani. Viszont, ahogy azt írtuk, a magyar szabályozás szerint ugyanannak a minisztériumnak kellene eldöntenie, hogy jogosan figyeltek-e meg valakit, mint amelyik elrendelheti a megfigyelést.