A Pride felvonulói többen lettek a kormány miatt, az ellentüntetők nem

ÉLET
2021 július 24., 18:36

A szervezők becslése szerint nagyjából harmincezer ember vonult végig a Madách Imre tértől a Tabánig a 26. Budapest Pride-on. A résztvevők nagy száma is mutatja, hogy ez a Pride egy kicsit más volt, mint a többi, ugyanis a felvonulók szerint a kormány tett arról, hogy minél többen érezzék az ügyüknek a melegfelvonulást és az LMBTQ emberek jogait.

Sokan voltak olyanok a tömegben, akik a korábbi években nem jártak ki a Pride-ra, és most sem azért jöttek ki, hogy azt hirdessék #loveislove, hanem mert elegük van abból, amit a Fidesz kormány csinál és kormányváltást követelnek. Ők kifejezetten dühösek voltak.

„Nem értünk egyet a magyar kormánnyal. Semmiben.” - mondta egy 60 év körüli férfi, aki a feleségével életükben először jött a Pride-ra.

A kormány ugyanis ebben az évben fogadta el az örökbefogadási törvényt, amely ellehetetleníti, hogy azonos nemű párok fogadjanak örökbe gyereket és egyben módosítottak az alaptörvényen is, ami kimondja, hogy az anya nő, az apa meg férfi. A tavasszal pedig egy pedofilellenesnek mondott, de valójában homofób törtvényt szavazott meg a FIDESZ-KDNP és a Jobbik, amely szerint az iskolákban nem lehet „LMBTQ propagandát” bevinni és megtiltották a 18 éven aluliaknak a homoszexualitás „népszerűsítését”.

„Undorítónak és embertelennek tartom ezt a törvényt. Évek óta ez volt az első olyan törvény, amiről egy cikket vagy egy elemzést nem tudtam elolvasni, mert annyira felfordult tőle a gyomrom” - mondta egy vonuló fiú.

A felvonulás vége a Tabánban.
photo_camera A felvonulás vége a Tabánban. Fotó: Halász Júlia

„Amikor megszavazták a homofób törvényt, úgy éreztem magam napokon keresztül, mint akinek lenyomták a vízbe a fejét. A kormányváltástól függ, hogy kiköltözöm-e külföldre, ha leváltják a kormányt, akkor nagyobb eséllyel maradok, ha nem lesz kormányváltás, akkor abban a pillanatban megyek” - mondta egy meleg férfi.

A felvonuláson részt vevő emberek többsége 20-30 év körüli volt, de elvétve lehetett találni idős házaspárokat és tizenéves középiskolásokat is. A tömeg nagyságát akkor lehetett igazán érezni, amikor a vonulás eleje már a Tabánhoz ért, de visszanézve a Duna irányába, látszott, hogy a sor vége még a Szabadság hidat sem érte el.

A vonulás időnként összetalálkozott az ellentüntetők táborával, de akárhányszor bekiabáltak valamit a tömeg hangosan sikoltozással, huhogással válaszolt, hogy ne lehessen hallani, amit mondanak.

A Tabánban felállított színpadon erős beszédet mondott egy transznemű 17 éves, Hegedűs Emmett, aki elmesélte, hogy már óvodás korában tudta, hogy más, mint a többiek, de senkihez sem tudott fordulni, azt hitte, hogy nem normális. A beszéde legerősebb pontján pedig megkérdezte, hogy:

„komolyan azt hiszik, hogy én választottam, hogy transznemű legyek? Akkor mondják mer el, hogy ebben mi a jó, mit nyerek ezzel.”

Szintén beszédet mondott még Vladimir Luxoria, aki 2006-ban az első transz politikus volt, akit Olaszországban megválasztottak, Hegedűs Máté, a Pride egyik szervezője, Vay Blanka, az oldalainkon futó Szabadnem blog szerzője, a Prizma transznemű egyesület aktivistája, Szél Bernadett és Karácsony Gergely.

A homofób törvénytől sem lett több az ellentüntető

A Pride ellen évek óta rendszeresen szerveznek kisebb tiltakozó akciókat szélsőjobboldaliak, leginkább a Budaházy Györgyhöz és Budaházy Eddához közeli csoportok. Ez viszont az elmúlt években alig jelentett többet pár, a kordonhoz tapadva mocskosbuzizó skinhead-nél és nyugdíjas MIÉP szavazónál. Azt gondolhatta volna az ember, hogy viszont amikor a kormány nemcsak egy az egyben átveszi a szélsőjobboldal melegellenes retorikáját, de törvényekbe írja ezeket és népszavazást is szervez, hogy a gyermekeket megvédje az LMBT-propagandától, akkor olyanok is felbátorodnak és kimennek a Pride ellen tüntetni, akik eddig nem akartak a Budaházy György-félékkel bohóckodni. Ez nem így lett, az ellentüntetésen pontosan olyan kevesen voltak, valószínűleg nagyjából ugyanazok az emberek, mint az elmúlt években, csak úgy érzik, hogy most már mögöttük áll a kormány.

"Bekapcsolom a híreket, és olyan, mintha mi írtuk volna a szöveget. Orbán Viktor azt mondja, amit mi mondtunk évekkel ezelőtt"- mondta boldogan Budaházy Edda annak a legfeljebb száz embernek, akik a Szabadság-híd pesti hídfőjénél várták, hogy kiabálhassanak a hídon átvonuló pride-ozókra. A maroknyi szélsőjobboldali tüntető vezérszónokainak beszédeiben többször is megjelent, hogy a kormány lényegében a politikai fősodor részévé tette azt a retorikát, sőt, a jog szintjére emelte, amit a magyar szélsőjobb jelen lévő arcai, Budaházy Edda és György, Gaudi-Nagy Tamás vagy Volner János mondtak éveken át. Ez láthatóan felvillanyozta a társaságot, többen is szokatlanul elismerően beszéltek a Fidesz kormányzásáról - jó, annyira nem szokatlan, Volner és Gaudi-Nagy Tamás végső soron a Mi Hazánk politikusai. Egymásnak adva a mikrofont dicsérték a homofób törvényt, a népszavazást, azt, hogy a Fidesz beleírta az alaptörvénybe, hogy az apa férfi, az anya nő.

Pride ellen tüntetők a Szabadság hídnál.
photo_camera Pride ellen tüntetők a Szabadság hídnál. Fotó: Csurgó Dénes

A beszédekből érződött, hogy a csoport, amelyet saját meglátása szerint évekig vegzáltak a hatóságok, főleg a Pride idején, végre a hatalom, a törvény jó oldalán áll. Sőt, amolyan önjelölt igazságosztóként vagy önkéntes rendészként - ami nem áll távol a szélsőjobbos ideológiától - arról beszéltek, hogy be fogják tartatni a "gyermekvédelmi" törvényt, például lefényképeznek és feljelentenek mindenkit, aki gyereket vitt ki a Pride-ra, mert Budaházyék értelmezése szerint azt már 1-5 évig bünteti a törvény. Amikor elvonult a menet, a mikrofonba kiabálta bele, hol lát gyereket a felvonulók között, és követelte, hogy a rendőrök intézkedjenek.

Viszont némi csalódottság is érződött a társaságban, az egyik felszólaló kicsit keserűen meg is jegyezte, hogy a fideszes kétharmadban "ellustultak a hazafiak".Pedig, szerinte a Békemenetnek is kint kellene lennie a kordonok mellett, ott, ahol egy a kis csapat szélsőjobbos, mert a fideszesek is azt gondolják, amit ők, hiszen a kormány is azt gondolja. Ennek ellenére nem lettek többen az ellentüntetők. Ugyanaz a kis csapat kiabálta majdnem ugyanazt.