Siklósi Gergely nagyon örül az ezüstnek

olimpia 2021
2021 július 25., 16:08

„Nagyon szép lett volna, ha a világbajnokit követi egy olimpiai arany, de így marad motiváció és nyomhatjuk tovább! Jobban teljesítettem az első olimpiámon, mint Szilágyi Áron az övén, és némi szomorkodás után az eredményhirdetés előtt már az edzőm, Dancsházy-Nagy Tamás is elárulta, elégedett, és az olimpia előtt egyből aláírta volna ezt az eredményt” - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az elveszített párbajtőr-döntő után Siklósi Gergely.

Arra a kérdésre, hogy a döntőben egy nemzetközileg nem jegyzett francia vívótól, Romain Cannone-tól kapott ki, azt mondta, hogy ő is így lett világbajnok két éve. „A mostani ellenfelemet ismertem már korábbról, látszott a szemén, a tekintetén, hogy előbb-utóbb odaér ő is. Azt mondjuk, nem bántam volna, ha vasárnap még nem ért volna oda...”

A döntő egy technikai gond miatt késve kezdődött csak el, de erre Siklósi azt válaszolta, hogy nem zavarta meg, és nem ezért kapott ki. „A sport ilyen: nyerhetünk, kikaphatunk – nem a másikat kell bántani, vagy másban kell keresni a hibát, ha kikapsz. Én most kikaptam, de elfogadtam.

– Vagyis örül az ezüstéremnek.
– Nagyon.”

Úgy összegzett: elsőbálozóként szerezett ezüstérmet, ez jó kezdet. „A következő olimpiára csak három évet kell várni, ott nemcsak egyéniben, hanem csapatban is szeretnék versenyezni. Most jön egy kis pihenő, aztán elkezdünk építkezni Párizsra”.