Hosszú Katinka: Odaálltam, nekimentem, de ez valóban már csak szenvedés volt

olimpia
2021 július 29., 14:37

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a tokiói olimpián messze van a csúcsformájától Hosszú Katinka (címvédőként 400 vegyesen 5., 200 vegyesen 7. lett), de az így is meglepő volt, hogy 200 háton csak a 20. legjobb időt úszta, és ezzel nem is jutott be az elődöntőbe (ebben a számban ezüstérmes volt a riói olimpián).

photo_camera Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

A futam után nyilatkozva az egész olimpiai teljesítményét is értékelte, szerinte a versenyzés hiányzott a jó felkészüléséből, ami a módszerének az alapja:

„Odaálltam, nekimentem, de ez valóban már csak szenvedés volt. Egyértelmű, hogy az egész felkészülésemből az hiányzik, ami korábban a kulcs volt: a versenyzés. Én erre álltam be hosszú évek óta, és hiába próbáltuk ezt mással helyettesíteni, egyszerűen nem sikerült úgy. A gyorsasági állóképességet mindig a versenyeken szereztem meg, és az most megállapítható, hogy ez most nincs meg: akárhogy is variáltam az úszásokat, a vége ugyanaz lett. Most tartok egy kis szünetet, végigveszem, mi miért történt, aztán az ISL-szezonban visszatérek a medencébe”.

Ebben a számban ugyanakkor továbblépett a másik magyar, Burián Kata. Az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy „egyáltalán nem úsztam erősen, így nem is fáradt el se a kezem, se a lábam. Tudtam energiát spórolni a péntek délelőtti elődöntőre, amire szükség is lesz. Most már két éve készülünk arra, hogy reggel kell tudni erősebben úszni, de a szervezet nem úgy van kitalálva, hogy ilyenkor legyen képes a legjobb teljesítményre. Nem véletlen, hogy még a világsztárok 90 százaléka is gyengébb időt ér el reggel”.

photo_camera Burián Kata Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Milák Kristóf a második legjobb idővel (50.62) ment tovább a 100 pillangó előfutamából, csak a világcsúcstartó Caeleb Dressel volt gyorsabb, ő 50.39 másodperces olimpiai rekordot úszott. Milák nem volt elégedetlen az idejével, de jelezte, hogy bőven maradt benne.

"Sikerült pihenni, aludni is az aranyérem után, így a hangulatom is javult. Teljesen elégedett vagyok, én is annyira vettem komolyan, mint Dressel, legalább egy másodperccel erősebben kell majd kezdeni élesben" - értékelt az MTI-nek a BHSE 21 éves világklasszisa.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

A másik magyar, Szabó Szebasztián is továbbment az elődöntőbe (51.67 másodperces ideje a 14. legjobb volt), de ő pont az első felét nyomta meg, és a végére majdnem elfogyott az ereje:

"Az elején majdnem a maximumon mentem, de így csak 80 méterig bírtam, utána viszont majdnem a víz alatt fejeztem be a versenyt. Az elődöntőben picivel lassabb kezdés kell, hogy a végét is bírjam, akkor lehet esélyem a fináléra is".