Varga visszavág Matolcsynak: “A költségvetés marad így, ahogy van”

gazdaság
2021 augusztus 02., 07:15

Függetlenül attól, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter csak porhintésból balhézik “jó rendőr vs rossz rendőr” felállásban Matolcsy György jegybankelnökkel - mint egyesek gondolják - vagy tényleg komoly nézetkülönbségek vannak köztük a követendő gazdaságpolitikáról - mint mások gondolják -, Varga most tőle szokatlan élességgel szólt vissza az Atv-nek adott interjújában.

A pénzügyminiszter arra a Matolcsy-felvetésre, miszerint a feltüzelt gazdaság, a magas adósságszint és a jövőre várható magas hiány miatt módosítani kéne a költségvetést, ezt reagálta:

“A költségvetés marad így, ahogy van. Vicces lenne, ha a parlament által június 15-én elfogadott törvényt már júliusban módosítanánk, ami ráadásul még életbe sem lépett, mivel még 2021 van, nem 2022.”

A visszafogott Varga szájából még ennél is élesebben hangzott, hogy az erre következő riporteri kérdésre, miszerint “Tehát nem veszik figyelembe Matolcsy György felszólalását?”, azt felelte, hogy

“Figyelembe vesszük mindenki javaslatát, minden észrevételre odafigyelünk, még az ellenzéki észrevételekre is.”

A második félmondatban nem nehéz felfedezni a malíciát, sőt a beefelést sem, főleg, hogy Varga ezen a ponton azt is megjegyezte, hogy a büdzsét az a Költségvetési Tanács is jóváhagyta, aminek Matolcsy az elnöke.

A máskor jellemzően konfliktuskerülő Varga ezen felül több más Matolcsy-kritikára is direktben regált. Arra például, hogy a jegybankelnök szerint a kormányzat vasba és betonba fektet okos beruházások helyett.

Varga hosszan fejtegeti, hogy a kormány igenis fektet és még többet fektetne a tudásintenzív ágazatokba. Feltűnő azonban, hogy Varga egyetlen konkrét, nevesített ilyen beruházást sem tudott említeni, sőt tervként is csak azt a felsőoktatási csomagot volt képes példaként hozni, amit azóta már - mint arra riporter is azonnal felhívta a figyelmét - kihúztak a magyar helyreállítási tervből. Varga a gondolatmenet végén kénytelen beismerni, hogy ezek a fejlesztések csak magyar kormányzati pénzből valósíthatók meg, ami lelassítja az egészet:

“Matolcsy György véleménye abban tér el a kormány álláspontjától, hogy gyorsabban szeretné azt csinálni, amihez szerintünk a források átrendezése okán fokozatos tempó társul.”

Szintén egyenesben - és igen határozottan - reagált Varga Matolcsy azon felvetésére, hogy a jegybankelnök szerint hibás és kockázatosan magas a jövő évi költségvetésben szereplő 5,9 százalékos hiánycél.

Varga ezzel védte a tervezett magasabb hiányt:

“Rendben, beszéljünk a kritikáról. Az állítás: az államháztartási hiányt 3 százalék alá kellene vinni már 2022-ben. Ez hiba lenne, mivel megszorításokkal és a meginduló növekedés lefékezésével járna. Nem véletlenül függesztette fel az erre vonatkozó költségvetési szabályt az Európai Bizottság.”

Varga ezzel magyarázta, hogy indokolt a kormányzati költekezés:

“Az újraindításnak vannak költségei, amelyeket egy támogató fiskális politikának vállalnia kell. Nem erről szól az unió közös helyreállítási alapja is? Közösen vállalunk adósságot azért, hogy a gazdaságainkat segítsük. Nem szabad elkövetni azt a hibát, amit 2008 után a gazdaságpolitikusok elkövettek, amikor túlságosan gyorsan zárt vissza és szigorodott a pénzügypolitika, emiatt 2011-12-ben ismét recesszióba csúszott nemcsak a magyar gazdaság, hanem a világgazdaság is.”

Pár további érdekes válasz az interjúból:

  • Ha most lenne a csatlakozási népszavazás, Varga igennel szavazna az EU-tagságra. De a válasza második feléből az is kiderül, hogy a pénzügyminiszter az Unióban puszta kifizetőhelyet lát, amit azonnal elhagyna, ha már nem éri meg pénzügyileg: “De az évtized végére, amikor számításaink szerint már nettó befizetői leszünk az EU-nak, a kérdés új nézőpontot kaphat. Pláne, ha a brüsszeli támadások az értékválasztás miatt folyamatosak lesznek. Pár év múlva térjünk erre vissza!”
  • A 2022-26-os ciklusban még mindenképp korainak tartaná az euró bevezetését.
  • 8,5/10-es esélyt lát arra, hogy még a 22-es választás előtt sikerüljön megállapodni az Unióval a helyreállítási tervről.