Bronzérmes a Kozák Danuta-Bodonyi Dóra kettős kajak kettes 500 méteren

augusztus 3., kedd 3:58

Kozák Danuta-Bodonyi Dóra a harmadik, Csipes Tamara-Medveczky Erika a negyedik helyen végzett a kajak kettes 500 méteren.

Fotó: PHILIP FONG/AFP

A számot az új zélandiak nyerték, pedig Lisa Carringtonnak ez volt a negyedik futama pár órán belül, nem sokkal az 500-as páros döntő előtt nyerte meg a 200-as egyénit.

Az ötszörös olimpiai bajnok, 34 éves Kozák ebben a számban címvédőként indult a japán fővárosban, az öt arany és egy ezüst után a mostani az első olimpiai bronzérme.

Kozák Danuta és Bodonyi Dóra a futam után az m4-nek csalódottan nyilakozott. Kozák azt mondta, hogy azt hitte, másodikok lettek, Bodonyi mondta meg neki az előbb, hogy harmadikok, ezt még fel kell dolgoznia. „Nyerni akartunk, ehhez képest a harmadik hely nem az igazi” - mondta Kozák. hozzátéve, hogy kihajtották magukat, de elrontották a rajtot, sose billegtek még, de most a futam közepén igen.

„Idővel biztos szebb lesz, most még annyira nem” - mondta a bronzról Bodonyi Dóra.