A WHO az emlékeztető oltások felfüggesztését sürgeti, hogy többen kaphassák meg az első dózist

járvány
2021 augusztus 04., 16:02

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) moratóriumot sürget a koronavírus elleni oltóanyagok harmadik, booster oltására, azt kérve, függesszék fel ezek beadását szeptember végéig, és ezzel segítség, hogy minden ország lakosságának legalább 10 százaléka be legyen oltva. A WHO a világ leggazdagabb országaitól azt kéri, kezeljék a globális oltási arányok drámai különbségeit.

„Megértem minden kormány aggodalmát, hogy megvédje népét a delta variánstól”, de nem fogadhatjuk el, hogy azok az országok, amik már felhasználták a globális vakcinakínálat nagy részét, még többet felhasználjanak belőle, miközben a világ legsebezhetőbb emberei védtelenek maradnak – mondta a WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

Boris Johnson megkapta az AstraZeneca első oltását 2021. március 19-én.
photo_camera Boris Johnson megkapta az AstraZeneca első oltását 2021. március 19-én. Fotó: Frank Augstein/AFP

A világszerte beadott több mint 4 milliárd adag oltóanyag több mint 80 százalékát a magas és felsőközép-jövedelmű országokban alkalmazták, amik a világ népességének kevesebb mint felét teszik ki – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki szerint a magas jövedelmű országok majdnem 100 adagot adtak be minden 100 emberre, míg az alacsony jövedelmű országok csak 1,5-öt, főként a kínálat hiánya miatt.

Mivel az emlékeztető (booster) oltások körüli vita felhevült, humanitárius csoportok erkölcsi és tudományos érvekkel igyekeznek elérni, hogy előbb a szegényebb nemzetek sebezhető embereinek adják be legalább az első adagokat. Az afrikai országok minden 100 emberre 5 adagot adtak be, míg Európában 88, Észak-Amerikában pedig 85 adag jutott már 100 főre. (New York Times)