Tótka Sándor olimpiai bajnok kajak 200 méteren

olimpia
2021 augusztus 05., 02:51

Két magyar résztvevője is volt a 200 méteres kajak döntőjének a tokiói olimpián. Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is futamgyőzelemmel jutott be a fináléba. Két órával később álltak újra a rajthoz.

Az riói olimpia egyéni győztese, brit Liam Heath is ott volt a mezőnyben. A címvédő a riói olimpia után veretlen volt, egészen az idei Európa-bajnokságig, ahol Tótka legyőzte őt. Az elődöntőben pedig Csizmadia verte meg.

Az UTE 27 éves, gyomaendrődi versenyzője, Tótka nagyon jól kapta el a rajtot, féltáv után jött rá Heath, de a magyar a végén be tudta rúgni a hajóját. Nem hirdettek azonnal végeredményt, hosszú várakozás után írták ki az eredményt: Tótka 45 századdal előzte meg az olasz Rizzát, harmadik a brit Heath, Csizmadia Kolos a 4. helyen ért be. Tótka elsírta magát a hivatalos eredmény látva.

A friss olimpiai bajnok a szavakat keresve nyilatkozott a futam után arról, hogy nehéz megfogalmazni, mit is érez most. Amikor a célba érkezés után várták az eredményét, akkor szokás szerint pesszimista volt, mert nem szereti megégetni magát. Rióban is bízott a futam után a bronzban, aztán mégis negyedik lett. Most elégtételt kapott az akkor elmaradt éremért. Tótka azt mondta, hogy a riói olimpia után még tudatosabban készült a versenyre, ez a sok erőfeszítés érett be most. Akkor érzékenyült el, amikor a felesége került szóba. Őt a legnagyobb támaszának nevezte, aki nagyon sokat segített neki a felkészülésben.

Már éremmel a nyakában azt mondta, hogy Milák Kristóffal együtt különleges rekordot állítottak fel: mindketten nyertek ifikét és felnőttként is Európa- és világbajnokságot, és most már olimpiát is. „A sikernek nem titka, hanem ára van, a kérdés, hogy a sportoló meg meri-e fizetni ezt az árat” - mondta Tótka, aki a Los Angeles-i olimpiáig, 2028-ig szeretne versenyezni.

Mindkét egyéni kajakszámot magyar nyerte a tokiói olimpián a férfiaknál, sőt egy második és egy 4. helyet is szereztek, dominálva a számokat.

Tótkaé a magyar kajak-kenu sport 84. ötkarikás érme, a 27. aranya - korábban ebben a számban még soha nem sikerült dobogóra sem állni -, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 14. érem, az ötödik arany.