6 258 lélegeztetőgépet szállított a magyar kormánynak, majd vett egy magánrepülőt és egy luxusjachtot

járvány
2021 augusztus 08., 06:20
  • Kiugróan magas áron adott el tavaly tavasszal a magyar kormánynak lélegeztetőgépeket egy maláj üzletember, Vinod Sekhar.
  • A gépeket Kínából szerezte be, és ő volt a magyar kormány legnagyobb üzleti partnere ezen a téren.
  • A momentumos Tompos Márton videójából kiderül, hogy a maláj üzletember a magyar kormánnyal megkötött üzelt után, a járványválság kellős közepén vett egy magánrepülőt és egy luxusjachtot.

Az összesen több mint 300 milliárd forintot is meghaladó magyar lélegeztetőgép-beszerzés számos különleges tétele közül a legfeltűnőbb éppen az volt, amelyik a legnagyobb mennyiségről szólt.

Annak ellenére, hogy a magyar kormány végig azzal kérkedett, hogy milyen jó kapcsolatokat ápol Kínával, és ennek köszönhetően tudott vásárolni a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges eszközöket a legnehezebb időkben, 6 258 darab kínai lélegeztetőt nem közvetlenül Kínából vett, hanem egy maláj közvetítőn keresztül.

Ez volt az egyik legelső szerződés lélegeztetőgépekre. Ebben az időben drámai hírek jöttek észak-olaszországi kórházakból, ahol kifogytak a lélegeztetőkből. Itthon az egészségügyben kétezer darab lélegeztetőgép volt, nem lehetett tudni, hogy elég lesz-e. Ezért vásárolni kezdett a kormány. Orbán Viktor a közrádióban tavaly áprilisban azt mondta, hogy a legrosszabb esetben 7500-8000 intenzív kórházi ágy és lélegeztető készülék kellhet. Vagyis szükség volt még 5 500-6 000 darabra.

Ehhez képest vettünk összesen 16 863 darabot. És ebből 6 258-at a maláj cégtől. De úgy, hogy hiába ez volt a legnagyobb tétel, a maláj szerződés volt anyagilag a legrosszabb. A piaci logikát a feje tetejére állítva a legnagyobb tételért fizettük a legmagasabb átlagárat.

Mindez akkor derült ki, amikor tavaly közérdekű adatigényléssel kikértük a lélegeztetőgépekre kötött szerződéseket a Külügyminisztériumtól.

Mennyiségre azonnal kiugrott ezek közül a maláj GR Technolgies-zal kötött megállapodás. Az árat viszont többször is módosították.

link Forrás

Máricus 25-én, az első között kötött a külügy szerződést a maláj GR Technolgies-zal. Először csak egy keretszerződést 5000 lélegeztető leszállításáról. Másnap már megállapodtak konkrétan az első 800 darabról, 73 500 dolláros áron, de kiderült, hogy a vége nem ötezer, hanem 6400 darab lesz. Többszöri módosítást után végül május 21-én 6258 darab lélegeztetőről írtak alá szerződést, de sokkal magasabb, 89 500 dolláros átlagáron.

A maláj céggel kötött teljes üzlet 559,6 millió dollár, vagyis 178 milliárd forint volt.

A momentumos Tompos Márton járt utána annak – vélhetően nem függetlenül, hogy indul az előválasztáson, de a történet szempontjából ez most mindegy –, hogy hol landolt ez a pénz. Ő erős szavakkal szélhámosnak nevezte a GR Technolgies mögött álló Vinod Sekhart. A malájziai üzletembernek kétségtelenül voltak feltűnő ügyei, perelte őt már Bruce Willis egymillió dolláros üzleti vita miatt, a skóciai St. Andrews Egyetem is hiába várta az üzletember által felajánlott 8 millió dollárt. De olyan aprópénzből is komoly ügy lett, amit egy ír üzletember kért rajta számon, itt még elfogatóparancsot is kiadtak, és végrehajtó is megjelent a házánál 2019 szeptemberben, de kiderült, hogy nem az ő nevén van az ingatlan, Sekhar pedig külföldön volt.

Tompos arra hívta fel a figyelmet, hogy az első szerződésen még Sekhar személyes, szingapúri bankszámlája szerepelt, amire a 7,5 milliós előleget kellett küldeni. Ezt aztán a többi szerződésben már módosították. Két cég volt feltüntetve. Az egyik a Havelock International. Ennek a tulajdonosa a Brit-Virgin Szigetekre bejegyzett Sekhar Assets.

A másik a hongkongi Silk Road Management Holding Group.

Vinod Sekharnak a magyar kormánnyal lélegeztetőgépekre kötött szerződése egyébként nemrégi Malajziában is téma volt, részletesen megírták a magyar lélegeztetőbeszerzést, és a maláj üzletember részét is ebben, megszólaltatták Ligeti Miklóst is a Transparency International Magyarországtól.

Vinod Sekhar is reagált, elmondta, hogy korábban egyáltalán nem foglalkozott egészségügyi eszközökkel, de mivel vannak érdekeltségei Magyarországon (van olyan Facebook-bejegyzése, ahol 2019 nyarán két külügyessel, az azóta rendkívüli és meghatalmazott Ponevacs-Pana Petrával, illetve a külügy helyettes államtitkárával, Berzétei Ákossal tárgyal Budapesten), ezért ismert kormányzati tisztviselőket is, azok megkeresték őt, hogy tudna-e segíteni lélegeztetők beszerzésében. Körbekérdezett, de nagyon magas árat mondtak neki. Ezután megkeresete a szingapúri cégét, hogy be tudnak-e szerezni lélegeztetőket, amit ekkor mindenki nagy tételben Kínában vásárolt készpénzért. Egy barátja révén végül sikerült „néhány” lélegeztetőgép befoglalni, de nagyon drágán. Jelezte is a magyar kormánynak, hogy túl magas az ár, de rábólíntottak, mert nagyon kellettek a gépek. Inkább legyen több. Sekhar ehhez hozzáfűzte, hogy csodálja, hogy az emberéletet ennyire előtérbe helyezte a magyar kormány.

Vinod Sekhar szerint minden nyíltan ment, ő leszállította a kínai lélegeztetőket a logisztikai nehézségek ellenére. Valóban keresett rajta pénzt, de ez normális, hiszen emberek idejüket és energiájukat szánták az üzletre, amit meg kell fizetni.

Szerinte többen azt mondják, hogy kétmilliárd maláj ringgit haszna volt, de ezt hülyeségnek nevezte. Miután egy ringgit 70 forint körül van, ez inkább a szerződés teljes összege lehetett. A haszna azért így is tetemes lehetett, mert tavaly májusban vett egy korábban 19,3 millió dollárt gazdát cserélt luxusjachtot és egy Bombardier BD-700-1A10 magánrepülőt, aminek a pontos értékét nehéz megbecsülni. Persze lehet, hogy a járvány idején máshonnan is dőlt a pénz a cégeihez, de biztosan nem egészségügyi eszközök beszerzéséből, mert ezt az üzletágat – mint mondta – nem tudta megszeretni, csak a magyar kormánnyal üzletelt.

Mindenestre a 16 ezer megvásárolt lélegeztetőgép nagy részét most raktárakban őrzik, jelntős költséggel, illetve a magyar külügy elkezdte elajándékozni a fölösleges készleteket.

Nem ez az egyetlen eset, hogy a remek kínai kapcsolatait emlegető magyar külügy közvetítőt vett bele az üzletbe. A szintén méregdrágán vett kínai vakcináknál is volt egy közbeiktatott cég, a Danubia Pharma. A szerződés megjelenése után pedig nem kellett sok idő, hogy kiderüljön, hogy ennek a cégnek nincs túl nagy tapasztalata ekkora üzletekkel, a cég történetében viszont felbukkannak több százmillió forint uniós támogatásból fúrt lukak, offshore birodalmak és egy, a lélegeztetőgép-bizniszben érintett személy is.