90 ezer hektárnyi területen pusztított a tűz Görögországban

külföld
2021 augusztus 10., 12:51

Görögországban eddig 90 ezer hektár terület vált a lángok martalékává az athéni egyetem földtani intézetének előzetes kárösszesítése alapján.

Niki Evelpidu, az athéni egyetem egyik geológia professzora kedden a Kathimeriní című görög napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy az adatok folyton változnak, tekintettel arra, hogy az erdőtüzek több helyen továbbra is pusztítanak. Hangsúlyozta, hogy a veszély a tüzek eloltásával sem ér véget, mivel "heves esőzések kiváltotta, katasztrofális következményekkel járó áradások, sárlavinák és földcsuszamlások következhetnek, mint az az utóbbi években elég gyakran előfordult".

photo_camera Fotó: ANGELOS TZORTZINIS/AFP

A szakértők szerint a legnagyobb terület, mintegy 51 ezer hektár erdőség a második legnagyobb görög szigeten, Évián vált a lángok martalékává, amelyeket ideáig nem sikerült megfékezni, bár a tűzoltók és a helyi lakosokból jelentkező önkéntesek több települést is megmentettek a tűzvésztől. Ugyanakkor egyes falvak körül a mezőgazdasági területek és erdők odavesztek.

Évián a helyzet valamelyest javulni látszik, egyrészt azért, mert annyi minden égett el, hogy a tűznek nem maradt mit elemésztenie. Másrészt mivel az ország többi részén sikerült valamelyest ellenőrzés alá vonni a tüzeket, a műveleti egységek most a szigetre összpontosíthatnak. Mindemellett kedden az oltást elősegítette, hogy nem volt erős szél, amely felszíthatta volna a lángokat.

A Peloponnészoszi-félszigeten sem sokkal jobb a helyzet: Olümpia városának térségében tízezer hektár erdő égett le.

Az athéni kormány kedden este készül közzétenni az újjáépítésre, illetve az érintett emberek segélyezésére vonatkozó intézkedéseit.

Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hétfő esti televíziós beszédében bocsánatot kért nemzetétől a tűzvész elfojtására tett kormányzati lépések közben elkövetett esetleges hibákért. Bár a kormány mindent megtett, "ami emberileg lehetséges volt", esetenként "ez nem volt elég" - fogalmazott a kormányfő, akit az ellenzék, helyi hatóságok és a lakosság részéről is bírálatok értek a katasztrófa kezelése miatt. (MTI/AFP)