Először bukkant fel a Marburg-vírus Nyugat-Afrikában

külföld
2021 augusztus 10., 08:09

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megerősítette, hogy egy ember a Marburg-vírus következtében halt meg Guineában. Az ebolához hasonló, rendkívül fertőző vírust először mutatták ki Nyugat-Afrikában. Mint a Reuters írja, 1967 óta 12 alkalommal tört ki a vírus, de főleg Afrika déli és keleti részein.

Guinea első esetét múlt héten regisztrálták, csak két hónappal azután, hogy az országot ebolamentesnek nyilvánították. Az ebola szerencsére ez alkalommal nem pusztított komolyabban, a legutóbbi megjelenésének 12 áldozata volt.

Ebola elleni védekezés Guineában
photo_camera Ebola elleni védekezés Guineában Fotó: CELLOU BINANI/AFP

A WHO közleménye szerint a napokban meghalt áldozatot előbb egy helyi kórházban ápolták, de állapota rohamosan romlani kezdett, ezután küldték át a vérképét Szenegálba, ahol megállapították, hogy a Marburg-vírus támadta meg.

A WHO regionális igazgatója, Matshidiso Moeti azt hangsúlyozta, hogy a Marburg-vírus terjedési képessége miatt rendkívül fontos, hogy feltérképezzenek mindenkit, aki kapcsolatba kerülhetett a fertőzött személlyel. Az a védekezés hatékonyságát javíthatja, hogy a Marburg az ebolához hasonlóan terjed, és e utóbbi elleni fellépésben már rutinosak a helyi egészségügyi hatóságok.

Hangsúlyozták azt is, hogy a vírus korábbi kitörései során a fertőzötteknek hol a 22 százaléka, míg volt, hogy 88 százaléka is meghalt. Sok múlt a vírus törzsén, illetve a járványkezelésen is. A Marburg-vírus eredetileg egy állatról terjed át egy emberre, de az emberek utána testnedveik révén megfertőzhetnek már másokat is.