Nagyot nyert az ellenzéki jelölt a zambiai elnökválasztáson

külföld
2021 augusztus 16., 09:11

Elsöprő győzelmet aratott a zambiai elnökválasztáson Hakainde Hichilema ellenzéki vezető a hivatalban lévő államfő, Edgar Lungu ellenében.

A választási bizottság hétfői tájékoztatása szerint a csütörtökön tartott elnökválasztáson Hichilema csaknem 2,8 millió szavazatot szerzett, Lungu pedig egymillióval kevesebbet.

photo_camera Fotó: PATRICK MEINHARDT/AFP

Hichilema a voksok több mint ötven százalékát gyűjtötte össze, ezért második fordulóra nincs szükség. Esau Chulu, a választási bizottság elnöke már be is jelentette, hogy Hichilema lesz Zambia új elnöke. Lungu elismerte a vereségét, de nem zárta ki, hogy kifogást emel az eredmények ellen. Lungu szerint a Hazafias Front (PF) pártjának választási aktivistái ellen három tartományban erőszakos cselekményeket követtek el, ezért a választás nem volt sem szabad, sem igazságos.

Az elnökválasztás mellett parlamenti választást is tartottak, amelyen több mint nyolcszáz jelölt indult a 156 képviselői helyért a törvényhozásban. Az eredmények még nem ismertek, de a Reuters hírügynökség megjegyezte, hogy amióta a dél-afrikai ország 1964-ben elnyerte a függetlenségét Nagy-Britanniától, most harmadszor lesz békés hatalomátadás a kormánypárt és az ellenzék között.

A választási eredmény közzététele után ünneplések kezdődtek szerte az országban, Hichilema támogatói az általa vezetett Nemzeti Fejlődés Párt (UNDP) színeit öltve táncoltak és énekeltek, megszólaltak a gépkocsik kürtjei. Hírügynökségek azonban ezzel összefüggésben azt írták, hogy az ünneplés átmenetinek bizonyulhat, Zambia ugyanis súlyos pénzügyi helyzetben van, tavaly novemberben az afrikai országok közül elsőként lett fizetésképtelen, miután a koronavírus-járványt megelőző recesszió, illetve a járvány nyomán tovább zsugorodó gazdaság miatt nem tudott eleget tenni a nemzetközi hitelezők követeléseinek.

Az 59 éves Hichilema most hatodik alkalommal indult az elnöki tisztségért. Korábban egy könyvvizsgáló céget vezetett, és azt ígérte a kampányban, hogy gazdasági szakértelmének köszönhetően képes lesz vonzóvá tenni az országot a befektetések számára, jobban kezelni a gazdaságot és felszámolni a korrupciót. (MTI, Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.