Méretes piton köszöntötte vásárlás közben, de nem izgatta fel magát, hazaszaladt a kígyóhordozójáért

ÁLLAT
2021 augusztus 18., 07:59
comments 1

Ahogy a polcok közt sétált a szupermarketben, Helaina Alati egyszer csak szembetalálta magát egy három méter hosszú szőnyegmintás pitonnal. Húsz centire volt az arcától, de nem rettent meg tőle, sőt. Úgy olvasta a tekintetét, mintha arra kérte volna: „Lennél olyan kedves kivinni innen?”

Efféle kígyók gyakran előfordulnak Ausztráliában, ideális esetben persze nem sydney-i boltokban, mint most, hanem a természetben.

link Forrás

A 25 éves Alati vadon élő állatok mentésével foglalkozik, úgyhogy rögtön felismerte, hogy nem mérges kígyóról van szó. Mindenekelőtt levideózta, majd hazaszaladt a kígyóhordozójáért, szépen beterelte, és szabadon engedte a városon kívül, a bokrok közt.

Mint kiderült, a barátai amúgy is folyton Harry Potteres utalásokkal viccelődnek, felidézve a jelenetet, amikor a 11 éves varázslóról kiderül, hogy ért a kígyók nyelvén. Szerinte a piton már órák óta ott lehetett a boltban, eleinte talán a mennyezeten, aztán a polcok közt bujkált.

Alati azt mondta, ez a legizgalmasabb dolog, ami történt vele azóta, hogy júniusban ismét járványügyi zárlatot rendeltek el Sydney-ben. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.