A Pénzügyminisztérium azt állítja, nem náluk vannak Paks 2 szerződései, ezért nem is tudják kiadni Demeter Mártának

belföld
2021 augusztus 25., 10:35
comments 5

Kedden írtunk arról, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Pénzügyminisztérium ellen indult végrehajtási eljárásban 200 000 forint bírságot szabott ki a tárcára, és figyelmeztette a minisztériumot, hogy tegyenek eleget a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésének. E szerint a paksi hitelszerződéssel és annak módosításával kapcsolatos összes dokumentumot ki kell adniuk Demeter Márta országgyűlési képviselő részére.

A PM ma közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe:

„A Pénzügyminisztérium a közérdekű adatigénylésre adott válaszában és a peres eljárásban is kifejtette, hogy az adatigénylés időpontjában nem állt rendelkezésre olyan dokumentum vagy adat, amelyet az adatigénylésben megjelöltek, így az nem volt teljesíthető. Ezért a Pénzügyminisztérium keresetet nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához a végrehajtási eljárás megszüntetésére.”

Lényegében tehát azt írják, hogy a szóban forgó dokumentumok 2019-ben már nem voltak a minisztériumnál. Azt nem közölték, hogy ha nálunk nem, akkor melyik tárcánál keresse Demeter Márta.

A Pénzügyminisztérium épülete Budapesten.
photo_camera A Pénzügyminisztérium épülete Budapesten. Fotó: Jászai Csaba/MTI/MTVA


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.