A Sanghaji Egyetem listát kért be az LMBT hallgatóiról, melyben a diákok mentális állapotára is rákérdeztek

lmbtq
2021 augusztus 29., 06:32
comments 5

A Sanghaji Egyetem olyan kérdőívet küldött ki az intézményeinek, melyben gyakorlatilag arra kérték őket, hogy listázzák az LMBT hallgatóikat. A „Campus kérdőív”, melynek oldalai kikerültek a kínai közösségi médiára és Twitterre is, a „vonatkozó követelményekre” hivatkozva kérte, hogy vizsgálódjanak a diákokról. Információt kértek a hallgatók felfogásáról és pszichológiai állapotáról, beleértve a politikai hovatartozásukat, a társas kapcsolataikat és a mentális egészségi állapotukat is. Azt nem részletezték, hogy melyek a „vonatkozó követelmények” és milyen célból készül a felmérés. A Sanghaji Egyetem egyelőre se nem erősítette meg, se nem cáfolta a kérdőív kiküldését.

Egyetemi óra Sanghajban.
photo_camera Egyetemi óra Sanghajban. Fotó: DING TING/Xinhua via AFP

Sok kínai fiatal és aktivista most attól tart, hogy a kérdőív azt jelzi, a hatóságok le akarnak csapni azokra az egyetemi csoportokra és szervezetekre, melyek az LMBT közösséget és/vagy a feminizmust támogatják. Az utóbbi időben ugyanis a kínai kormány újult erővel vette célba a szexuális kisebbségeket, különösen azokat a csoportokat, melyek aktívan próbálnak fellépni a diszkrimináció ellen. A Sanghaj Pride-ot, ami az egyetlen ilyen felvonulás volt az országban, tavaly már meg sem rendezték. Júliusban pedig számtalan olyan LMBT témákkal foglalkozó közösségi média profilt zároltak, melyeket hallgatók üzemeltettek és több tízezren követték őket. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.