Orbán fizetett, hogy részt vehessen a római katolikus találkozón

család
2021 augusztus 31., 15:40
comments 1

A hvg.hu a rendezvény szervezőitől megtudta, hogy részvételi díjat kellett fizetniük azoknak, akik részt vettek a „katolikus törvényhozók nemzetközi találkozóján” Rómában, így Orbán Viktornak és a többi magyar vendégnek is.

Orbán egy lépcsőn ülve beszélte meg olasz szövetségesével, hogyan kezelnék az afganisztáni válságot
photo_camera Orbán egy lépcsőn ülve beszélte meg olasz szövetségesével, hogyan kezelnék az afganisztáni válságot Fotó: Novák Katalin/Facebook

„Non-profit szervezet vagyunk, a díjat csak arra használjuk, hogy a rendezvény költségeit álljuk” – írta az ICLN, ami nem állja a vendégek vagy családtagjaik költségeit, kivéve a felszólalókét, de idén nem volt köztük magyar.

A katolikus törvényhozók éves konferenciájának szervezői mindig biztatják a politikusokat, hogy ha kívánják, vigyék magukkal házastársukat és gyerekeiket, de azt hiába kérdeztük az ICLN-től, hogy Orbánt elkísérték-e az eseményre rokonai, és ha igen, akkor hányan voltak.

A miniszterelnököt csütörtök este fotózta le olvasónk egy római étterem teraszán a felesége és a fia társaságában. Cikkünk megjelenése után sajtófőnöke közölte, hogy Orbán Viktor hivatalos útra ment, „a katolikus törvényhozók 12. alkalommal megrendezett éves találkozóján vesz részt, amelyet minden esztendőben Rómában és az olasz főváros közelében fekvő Frascatiban tartanak meg”. A közlemény szerint Orbán pénteken érkezett Rómába, a fotó viszont csütörtökön készült.

Orbán Viktor kormányfő háttal, fehér ingben, jobbra tőle Lévai Anikó, vele szemben pedig Orbán Gáspár honvédtiszt csütörtök este egy római étteremben 2021. augusztus 26-án.
photo_camera Orbán Viktor kormányfő háttal, fehér ingben, jobbra tőle Lévai Anikó, vele szemben pedig Orbán Gáspár honvédtiszt csütörtök este egy római étteremben Fotó: Máté, olvasónk

A következő napokban kiderült, hogy Novák Katalin családügyi miniszter is ott volt a konferencián, és a 24.hu szerint Orbánt meg a többi magyar résztvevőt a találkozóra menet több helyszínen szedte össze a kormánygépként használt HM Dassault Falcon 7X.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.