Tényleg a nindzsabomba a jövő egyik legfontosabb fegyvere?

háború
2021 augusztus 31., 07:44
comments 5

Titokban fejlesztették ki, és hivatalosan el sem ismerték annak a módosított rakétának a létezését, amit az elmúlt napokban a sajtóban csak nindzsabombaként emlegettek. Az R9X azért került be a hírekbe, mert ezt használhatták a kabuli reptéren elkövetett, közel kétszáz ember életét követelő támadáshoz köthető iszlamista (vagy iszlamisták) likvidálásához. A különleges fegyver hátborzongató módon végez a célponttal, de a haszna elvileg éppen az, hogy minimálisra csökkenti annak a lehetőségét, hogy a célszemély környezetében mások is megsérüljenek.

A Perzsa-öbölből emelkedett fel és repült be Afganisztán fölé a Reaper drón, erről indították a rakétát, ami az egyik, a terrorcselekmény elkövetésével vádolt merénylővel végzett. (Az első hírekben még két halottról és egy sebesültről volt szó, később a Pentagon pontosított, mondván - szerintük -, egy halottja van csak a támadásnak.) Azt nem árulták el, ki az áldozat, de a WSJ forrásai és szakértők szerint nagyon is elképzelhető, hogy magát az akciót az új csodafegyverrel hajtották végre.

A nindzsabombának nevezett fegyver működésének lényege, hogy robbanószer helyett közel fél mázsa fémet szállít, ami a tehetetlenségi erőnek köszönhetően iszonyatos erővel csapódik be, és szinte biztosan végez a célponttal, akkor is, ha ehhez tetőket kell beszakítania. Ezenkívül a rakétából közvetlenül a becsapódás előtt rózsaként nyílik ki hat óriási penge, ami végleg bebiztosítja, hogy a célszemély meghaljon. A fegyver előnye abban rejlik elvileg, hogy annyira pontosan becélozható, hogy a támadás környékén senki más, főleg ártatlan civilek nem sérülnek meg.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.