Mit keres Ferenc pápa a Hősök terén?

vallás
2021 szeptember 05., 05:00
comments 7
  • A katolikus hit lényegéről szól a vasárnap kezdődő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), de közben egy fesztiválhoz is hasonlít.
  • A sztárfellépő Ferenc pápa, aki jövő vasárnap tart zárómisét több tízezer embernek.
  • Szlovákiában komoly óvintézkedések lesznek, hogy ne alakuljon ki gócpont a pápalátogatás tömegeseményein, a magyarok viszont csak az isteni gondviselésben bízhatnak.
  • Még a NER-en belül is kirívóan átláthatatlan a bőven 30 milliárd forint feletti állami támogatás elosztása.
  • A közlekedési fennakadások elkerülhetetlenek, az viszont meglepő, hogy az utolsó pillanatban közölték ötezer kollégistával, hogy a NEK miatt nem költözhetnek be.
  • Ferenc pápa emlékezetes nyilatkozatban jelezte, mennyire fontos neki a magyar állami vezetőkkel való találkozás. Kérdés, hogy az aktuális politikai kérdések mennyire kerülnek előtérbe a kongresszus alatt.

Érdemes belenézni a Keresztény Élet Portál videójába 2016-ból, amikor kiderült, Budapest rendezi a következő Eucharisztikus Kongresszust. Az utca emberét kérdezik: mi az eucharisztia, hallottak-e az eseményről, és tudják-e, mi a lényege. Szinte senki nem tud konkrétumokat, még a kormánypárti média egyik fő egyházügyi megmondója sem jut egy-két általános mondatnál tovább, amikor névtelen járókelőként megszólal.

link Forrás

Ez a katolikus olimpia - reklámozza magát az egy évvel elhalasztott, 2021-es NEK. A párhuzam addig stimmel, hogy az elmúlt évtizedekben nagyjából négy évente rendezik meg, általában fővárosokban, és a világ minden részéről érkeznek résztvevők és közönség. De az összehasonlítás rögtön rámutat arra is, hogy míg emlékezetes olimpiákat magyarok milliói tudnának felidézni, addig ugyanez az Eucharisztikus Kongresszusok nagy pillanataival talán még a leglelkesebb hívőknek sem menne.

Vallási ünnep vs. kulturális fesztivál

A Hősök terén tartják szeptember 5-én a kongresszus nyitóünnepségét és első szentmiséjét, amelyen 1500 elsőáldozó is részt vesz. Az esemény egyben a katolikus iskolák közös évnyitója. Hétfőtől a kongresszus fő helyszíne a Hungexpo, ahol reggeli imával kezdődnek a programok, majd ún. tanúságtételeket, előadásokat hallgathatnak meg a résztvevők, és szentmiséken vehetnek részt – ezeken a magyar elöljárók mellett a világegyház számos vezetője is feltűnik, közülük többen a felújított budapesti templomokban celebrálnak misét.

Délutánonként, ahogy a sajtóanyag fogalmaz, „szerte a városban kulturális programokra várnak minden jószándékú embert”: kiállítások, opera és tánc, nép-, komoly- és könnyűzene, illetve gyerek- és ifjúsági programok szerepelnek a programfüzetben. De lett a kongresszusnak saját süteménye, bélyege, érméje, egész sor imázsfilmje, hivatalos dala, illetve hírnökei. Egyikük, Tóth Gabi énekesnő az emelkedett hangulatnak egy erdőben szeretkezős dallal és egy kacéran szoknyát lebbentős klippel ágyazott meg.

A kongresszus valamennyi napjának lesz egy-egy külön kiemelt témája – mondta Erdő Péter bíboros, aki szerint nagy hangsúlyt helyeznek a segítő szeretet cselekedeteinek, az egyház szociális tevékenységének megmutatására. Ebbe illeszkedik az Afrika nap, amely a nigériai és a magyar katolikus közösség kapcsolatát mutatja be az orvosi és humanitárius missziókon keresztül. Böjte Csaba szervezésében a kongresszus utolsó két napjának ünneplésébe különvonattal ezer székely kapcsolódik be. Erdő külön kiemelte, és „világpremiernek” nevezte a lovári nyelvű misét.

Eddig közel nyolcvan országból jelezték érkezésüket a zarándokok, a pápa zárómiséjére mintegy 50 ezren regisztráltak.

A 2004-es mexikói kongresszus ünnepi miséjén 3,5 millióan vettek részt
photo_camera A 2004-es mexikói kongresszus ünnepi miséjén 3,5 millióan vettek részt Fotó: IVAN GARCIA/AFP

A NEK küldetésnyilatkozatának első pontja szerint a kongresszus „alapvető célja, hogy elmélyítse és tudatosítsa a katolikus hívekben, hogy az egyház életének forrása és csúcsa az Eucharisztia.”

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.