Meghosszabbítják az ellenzéki előválasztást

POLITIKA
2021 szeptember 19., 18:46
comments 7

Miután az előválasztás indulása után külső támadás érte az előválasztás háttérrendszerét, az Országos Előválasztási Bizottság a technikai kockázatok kezelése érdekében hétfő 7 óráig felfüggesztette az előválasztást.

„Tegnap kora délután óta az ellenzéki pártok és az aHang informatikusai számos átalakítást végeztek el az előválasztás háttérrendszerében. A tömeges terhelés okainak, módjának és származási helyének vizsgálatába pedig az ellenzéki pártok bevonták Frész Ferencet, a Cyber Services Zrt. szenior kibervédelmi szakértőjét, aki korábban az Európai Unió Tanácsával és a NATO-val is együtt dolgozott” – közölte az Országos Előválasztási Bizottság.

Bejelentették, hogy az „újraépítés sikeres befejezését és a szükséges vizsgálatokat, teszteket követően az OEVB úgy döntött, hogy a szombati döntésének megfelelően hétfőn 7 órakor folytatódhat az előválasztás”, és „arról is döntött az előválasztás lebonyolításáért felelős hatpárti testület, hogy az előválasztás első fordulóját két nappal, vagyis szeptember 28-án 20 óráig meghosszabbítja”.

A meghosszabbítás célja, hogy a tömeges terhelés ellenére minden tervezett helyszínre eljusson így is az előválasztás, hiszen országszerte sok olyan település van, ahol kizárólag a szombati és a vasárnapi napon lehetett volna szavazni – írják.

Az OEVB azt írja, „törekszik arra, hogy az összes szombati és vasárnapi szavazóponthoz pótalkalom valósuljon meg a hosszabbításnak köszönhető két plusz napon, szeptember 27-én és 28-án”.

A pótlások következtében várható sátornyitvatartás-módosításokról hamarosan tájékoztatást adnak a Facebookon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.