2050-ig titkosították, mi hangzott el Pegasus-ügyben a nemzetbiztonsági bizottság ülésén

POLITIKA
2021 szeptember 20., 09:55
comments 2

Határozatképes volt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése, amit a jobbikos Stummer János hívott össze, hogy kérdezzék a kormányt a Pegasus-ügyről. A meghívottak közül Pintér Sándor belügyminiszter és Völner Pál államtitkár jelent meg, Varga Judit és Benkő Tibor miniszterek nem.

A bizottság ellenzéki tagjai nem mondhatták el, mi hangzott el az ülésen, mert a kormány 2050-ig titkosította az elhangzottakat.Stummer ehelyett elsorolta, mi nem hangzott el:

  • nem derült ki, vásárolt-e az állam Pegasus-szoftvert,
  • sem Pintér, sem Völner nem cáfolta egyértelműen, hogy megfigyeltek-e politikusokat, újságírókat.

Az ellenzéki képviselők ténymegállapító vizsgálatot kezdeményeztek, amit viszont nem szavaztak meg a fideszesek. Stummer szerint ez azért lett volna fontos, mert betekinthettek volna a nemzetbiztonsági szolgálatoknál levő iratokba, meghallgathatták volna a szolgálatok munkatársait is. Az albizottságban két ellenzéki és két kormánypárti képviselő ült volna.

Pintér viszont „nyitottságot mutatott” arra, hogy a következő hetekben kihelyezett ülést tartsanak a szolgálatnál, és tájékozódjanak a titkos információgyűjtés jelenleg alkalmazott gyakorlatairól.

Júliusban is akart ülésezni a nemzetbiztonsági bizottság, amit a fideszes tagok bojkottáltak, így az határozatképtelen volt.

photo_camera Fotó: GERGELY BESENYEI/AFP

Júliusban kiderült, hogy Magyarországon is használták a Pegasus-szoftvert újságírók, közéleti szereplők megfigyelésére. Bizonyítottan megfigyelték például a Direkt36 két munkatársát és Páva Zoltánt, az ellenzéki ezalenyeg.hu üzemeltetőjét. Még több, a kormánnyal szemben kritikus név szerepelt a listán, akiket potenciálisan megfigyelhettek. Ilyen volt például Chikán Attila közgazdász vagy Simicska Lajos fia. Több jel utal arra, hogy a szoftvert állami szolgálatok vethették be, de a rendelkezésre álló adatokból ezt nem lehet egyértelműen megmondani. Az izraeli gyártócég, az NSO alapvetően azt kommunikálja, hogy csakis állami szervekkel üzletel.

Szijjártó Péter korábban azt mondta, hogy "a vélelmezett adatgyűjtésről" semmilyen tudomással nem rendelkezik, Varga Judit a jogállamiságra hivatkozott, és Pintér Sándorra mutogatott mint illetékesre, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy nem állítja, hogy a magyar állam hatóságai nem használták az izraeli kémszoftvert.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.