Eddig hat fővárosi, korrupciógyanús esetben indult nyomozás vagy per

bűnügy
2021 szeptember 21., 05:09

A Fővárosi Közgyűlés 2020 júniusában döntött úgy, hogy vizsgálóbizottságot alakítanak az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására. A járvány miatt megcsúszott a munkájuk, de a fővárostól kikért dokumentumok alapján a Népszava azt írja, eddig hat nyomozás vagy per indult a fővárosi felelősségre vonás részeként: a Főtáv két, az FKF, az önkormányzat, a BKK és a frakcióvezetők pedig egy-egy esetben tettek feljelentést.

  • A Főtáv Zrt. 2020. december 21-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés miatt, miután a cégvezetés közvetlenül az önkormányzati választás előtti napon kötött három évre szóló kétmilliárdos létesítményüzemeltetési szerződést. Mitnyan György főigazgatót Karácsony Gergely azonnal menesztette, a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának Gazdaságvédelmi Osztálya azóta is nyomoz az ügyben.
  • A Főtáv idén áprilisban egy másik feljelentést is tett az éves bérfizetési gyakorlat miatt Mitnyan György volt főigazgató és Gazsó György volt munkavállaló ellen. Az ügyet a NAV vizsgálja.
  • Az FKF Zrt. 2021 áprilisában tett feljelentést különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt, miután Nagy László Albert vezérigazgató közvetlenül a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtt írt alá egy két évre szóló, másfél milliárd forint értékű szerződést egy, a Mészáros Csoporthoz tartozó céggel.
  • A főpolgármesteri hivatal 2020 októberében tett feljelentést hűtlen és hanyag kezelés miatt a fővárosi állatkert 34,4 milliárdért felhúzott biodómjának ügyében, de a bejelentés alapján indított eljárást a Nemzeti Nyomozóiroda idén júliusban megszüntette bűncselekmény hiányában.
  • Ahogy szintén bűncselekmény hiányában zárta le az ügyet a rendőrség a hármas metró kocsibeszerzésének ügyében is, miután hűtlen kezelés gyanúja miatt tettek feljelentést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.