Karikó Katalin, Özlem Türeci és Uğur Şahin kapták a legrangosabb német orvostudományi díjat

díj
2021 szeptember 21., 09:18
comments 1

A hírvivő RNS (mRNS) megelőzési és terápiás célú fejlesztése terén elért eredményeiért kapták a 120 ezer euróval (42 millió forint) járó Paul Ehrlich és Ludwig Darmstaedler-díjat a magyar biokémikus és a BioNTech alapító-igazgatói. Az erről szóló közlemény szerint az általuk létrehozott „technológiai platform paradigmaváltást indíthat el” az orvostudomány több területén is.

Karikó Katalin
photo_camera Karikó Katalin Fotó: Rosta Tibor/MTI/MTVA

A Szegedi Tudományegyetemen biológusként diplomázó és biokémikusként doktorált Karikó Katalin 8 éve dolgozik együtt alelnökként a biotechnológiai céget alapító és tulajdonló, németországi egyetemeken orvosként végző, majd vállalkozóvá lett török-német Özlem Türeci és Uğur Şahin házaspárral. Együttműködésük eredményeként válik az mRNS-alapú technológia az emberi betegségek elleni küzdelemben terápiás „csodafegyverré”.

A díj, amit az 1908-ban Nobel-díjat kapott Paul Ehrlich-ről és Ludwig Darmstaedter vegyészről neveztek el, 1952 óta létezik. A díjat eddig elnyert 128 tudós közül 25 a Nobel-díjat is megkapta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.