Már karácsonyi 5 ezer forintos adományokat is bevetnek a XVIII. kerületi előválasztási csatában

POLITIKA
2021 szeptember 22., 08:38
comments 9

Egyre feszültebb a hangulat a XVIII. kerületben az előválasztáson. A BP15-ös körzetben indul Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, a kerület jelenlegi országgyűlési képviselője, ellenfele a DK-s Ferencz István, a kerület alpolgármestere.

Burgonyafesztivál

A DK már a kampány elején jelezte, hogy valóban le akarják győzni Kunhalmit. A kerületi nyugdíjasok szeptember 10-én levelet kaptak, amiben Szaniszló Sándor, DK-s polgármester és Ferencz István alpolgármester aláírásával ötezer forintos karácsonyi utalványt ígért a városvezetés.

Karácsonyi ajándékot utalvány formában először tavaly kaptak a kerületi nyugdíjasok, amikor a városvezetés úgy döntött, hogy a koronavírus miatt kockázatos lenne megtartani a szokásos élelmiszercsomag-osztást.

Az igényre történő felmérést tavaly is szeptemberben végezték, viszont akkor az összes alpolgármester neve szerepelt az aláírók között. Szaniszló Sándor elmondása alapján idén ez azért nem így történt, mert a támogatási rendszer Ferencz István alpolgármesterhez tartozik. A polgármester szerint tavaly azért írhatta alá mindenki a levelet, mert az egy rendkívüli eljárást ismertető, jó hír volt. A polgármester szerint a decemberben megérkező utalványokon ismét több aláírás szerepel majd.

Húzzuk, húzzuk, húzzuk az ikszet

Aztán a múlt héten világot látott a Pulzus Intézet kutatása, ami alapján Ferencz István népszerűségét 52, Kunhalmi Ágnesét pedig 48 százalékra mérték. Az atv.hu forrásai szerint egy kerületi vállalkozó finanszírozta a közvélemény-kutatást. A kérdésfeltevés nem igazán tűnik semlegesnek. Arra kérdeztek rá, hogy ki tudja jobban képviselni az ebben a választókerületben élők érdekeit, a "hosszú ideje itt élő és dolgozó Ferencz István" vagy a "nem a kerületben lakó Kunhalmi Ágnes”.

photo_camera Szaniszló Sándor, Dobrev Klára és Ferencz István Fotó: Szaniszló Sándor/Facebook

Kunhalmi Ágnes szerint ‘szakmaiatlan’ a felmérés, Facebook-oldalán pedig közzétette a Publicus Intézet augusztusi felmérését, amiből az látszik, hogy Kunhalmi Ágnes 50, míg Ferencz István 35 százalékos eséllyel indul a fideszes jelölt ellen.

photo_camera Fotó: Kunhalmi Ágnes/Facebook

Annak ellenére, hogy a Publicus augusztusi felmérése a képviselőjelöltek jellemzése nélkül mérte a választók preferenciáját, Szaniszló Sándor szerint a Pulzus felmérése jobban reprezentálja a valóságot. A polgármester úgy gondolja, hogy a kerületben nem a Fidesz legyőzése a kérdés, hanem az a fontos, hogy az ellenzéki jelölt legyen kompetens a kerület vezetésében. A polgármester nem nevezte meg a kutatást finanszírozó vállalkozót.

Oroszok a Házban?

Hétfőn folytatódott a balhé, amikor több kerületi lakos egy Kunhalmi Ágnest lejárató e-mailt kapott, amiben két egykori képviselő lemondását is az MSZP társelnök kerületi kudarcaival indokolták.

Nagy Károly és Kassai Dániel a Facebook-oldalukon jelezték, hogy elhatárolódnak a levéltől, ami a beleegyezésük nélkül készült.

A levelet egy ismeretlen címről küldték, azonban a hírlevélről való leiratkozás gomb a bp18.hu oldalára vitte a felhasználókat, ami a 18. kerület önkormányzatának hivatalos oldala. A funkciót később kicserélték, és megváltozott a leiratkozást fogadó webcím. Szaniszló Sándor is csak másodkézből kapta meg a levelet. Elmondása szerint a levelet biztosan nem a DK szervezésében küldték ki. Szerinte az adatvédelmi kérdések ellenére sem merül fel bűncselekmény gyanúja, ezért az ügyben nem kezdődik eljárás.

A cikket Lénárd Lili írta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.