Az áhítatos hazudozásból ideje kiszállni

podcast
2021 szeptember 25., 16:18
comments 9

Pallagi Ferenc négy évtizednyi médiázgatás után – és miután a tulajdonos eladta alóla a Bors című napilapot, aminek főszerkesztője volt, illetve a Lapkom nevű kiadót, aminek meg vezérigazgatója – visszaköltözött Hegyaljára, ahol egykor a borász szakmát tanulta, és miközben saját szórakozására borokat is készít – felvásárolt szőlőből –, gondolkodott egy picit Tokajról.

Van miről.

Tokaj, a Tokaji gyakorlatilag az egyetlen létező magyar világmárka, évszázados tradíciókkal, valahogy mégsem sikerül kihozni belőle azt, amit mindenki beleképzel. A rendszerváltás óta százmilliárdok érkeztek a borvidékre, rengeteg állami pénz, külföldi befektetők, tudás, tündöklően tehetséges borászok tucatjai dolgoznak, de végeredmény még mindig nagyon messze van attól, mint ahová a magyar kollektív vágy/képzelet helyezi Tokajt.

Főleg az árbevétel rubrikába kerülő számok maradnak el rendre a várakozásoktól.

Vannak sikerek, persze, de az eredmény minimum felemás. Ahogy egy hegyaljai bortermelő fejtegette nekem egyszer: miközben a borvidék elitje fejben és lassan életszínvonalban is Burgundia felé jár, addig a helyiek többségének mindennapi valósága inkább Pakisztánhoz van közel.

Az állam rendszeresen jön, és segít, de ezzel inkább csak kárt csinál. A világpiac nekünk kedvezpőtlen irányban mozog. És Tokajban mintha még azok a legendák, mítoszok sem működnének, amilyeneket más országok csúcsborvidékein nagyon hatékonyan használnak marketingre.

Megint a turáni átok?

A boros könyvek túlnyomó többségével ellentétben Pallagié nem a borvidék dicsőségét zengő, borainak legendáját dagasztó dolgozat, hanem inkább arra tesz kísérletet, hogy ezeket a legendákat, mítoszokat szembe állítsa a valósággal. Vagy akár megvizsgálja, igazak-e egyáltalán? Tényleg, meddig kell érlelni az aszút? Tényleg ősi magyar fajta a furmint? Tényleg a királyok bora a Tokaji?

A könyv címe „Tokaji keserű – Borokról és a szabadságról” (nem véletlenül rímel Alkonyi László 2000-es alapművére: Tokaj – A szabadság bora), műfaja kritikai esszé.

Megoldás persze nincs, de még lehet.

Pallagi Ferenccel beszélgetek a fenti podcastban, 80 percen át.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.