Meghalt a börtönben a ruandai népirtás vezetője

külföld
2021 szeptember 26., 07:01

Meghalt börtönében a ruandai hadsereg egykori ezredese, Theoneste Bagosora, akit azzal vádoltak, hogy ő irányította 1994-es ruandai népirtást, amelynek során 800 ezer embert mészároltak le. Bagosora Maliban töltötte büntetését, miután a Nemzetközi Törvényszék (ICTR) bűnösnek találta emberiesség elleni bűncselekményekben. Előbb életfogytiglani börtönre ítélték, amit később 35 évre csökkentettek.

Egy névtelenséget kérő, a helyi börtönigazgatóságon dolgozó forrás a Reuters hírügynökségnek megerősítette az értesülést. Elmondta, hogy Bagosora több mint 80 éves volt, súlyos beteg, szívproblémákkal küzdött. Többször is kórházba került, és három műtéten esett át. Egy klinikán halt meg szombaton. Egy másik forrás a bamakói fellebbviteli bíróságon ugyancsak megerősítette a férfi halálát.

photo_camera Bagosora a nmezetközi törvényszék ítélethirdetésekor 2008-ban. Fotó: TONY KARUMBA/AFP

1994 április 6-án, a ruandai főváros, Kigali repülőterén, máig tisztázatlan körülmények között lelőtték a Juvénal Habyarimana elnököt szállító repülőgépet. Ezután néhány órával az országban elszabadult az erőszak a többségi hutu törzs dominálta kormányerők és a kisebbségi tuszi milíciák között. Az ügyészség szerint az elnök halála után Bagosora ezredes, a védelmi minisztérium korábbi kabinetigazgatója vette át az irányítást a közép-afrikai ország katonai és politikai ügyei felett. A polgárháború viszont nagyon hamar népirtásba csapott át.

A vád szerint Bagosora irányította a csapatokat és azt a hutu milíciát, amely 100 nap alatt mintegy 800 000 kisebbségi tuszit és mérsékelt hutut gyilkolt meg.Romeo Dallaire kanadai tábornok, az ENSZ békefenntartóinak vezetője a népirtás idején Bagosorát a gyilkosságok "főnökének" nevezte, és azt mondta, a volt ezredes őt is megfenyegette azzal, hogy megöli. A második világháború utáni egyik legsúlyosabb népirtás megszervezőjét két évvel később Kamerunban tartóztatták le, ide menekült, miután a tuszik vezette Hazafias Front átvette a hatalmat Ruandában. A ruandai mészárlást kivizsgáló különbíróság, az ICTR 2008-ban ítélte el. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.