Ismét elérhető a Facebook, és az alkalmazások, amiket felvásároltak, hogy ne veszélyeztessék a Facebook piaci fölényét

TECH
2021 október 05., 04:13
comments 2

Magyar idő szerint hétfő késő délután és este több órán keresztül nem volt elérhető sem a Facebook, sem a vállalat tulajdonában lévő Instagram és Whatsapp. A hibát világszerte lehetett tapasztalni, legalább hat órán át maradtak az emberek tartalmas kikapcsolódási lehetőségek nélkül.

A helyzet éjszakára rendeződött, ismét minden szolgáltatás elérhető. A vállalat szerint egy konfigurációs változtatás okozta a kimaradást. A Facebook fejlesztőinek közleménye szerint az elhibázott rendszer-konfigurálás érintette a belső rendszerüket is, emiatt pedig nehezebb volt megoldani a felmerülő hibákat. Elmondásuk szerint semmi nem utal arra, hogy a felhasználói adatok bármilyen szempontból veszélybe kerültek volna a leállás során. Hétfőn Mark Zuckerberg is elnézést kért a problémákért:

link Forrás

A BBC összefoglalója szerint voltak, akik hibát tapasztaltak a Facebook virtuális valóság-headset-platformjának, az Oculusnak a használata közben is.

A globális leállás egy nappal azután történt, hogy a média elé állt a Facebook egy korábbi alkalmazottja, Frances Haugen, aki különféle belső dokumentumok nyilvánosságra hozásával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a Facebook a növekedést fontosabbnak tartotta, mint a biztonsági kérdéseket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.