Szijjártó Péter: Egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le kedden Londonban

bűnügy
2021 október 13., 16:47
comments 3

Egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le kedden este Londonban, a magyar válogatott mérkőzésen, ők „a brit rendőrség vendégszeretetét élvezik” - nyilatkozta Szijjártó Péter szerdán.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: „magyar és lengyel szurkolók biztatták közösen a magyar válogatottat, sikerrel”. Némiképp eufemisztikusan úgy fogalmazott: „vannak olyan szurkolók, akiknek az éjjel még nem ért véget, és ezáltal a nagykövetségünk dolgozóinak sem”.

A miniszter elmondta, hogy a magyar nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll a brit rendőrséggel. A magyar állampolgár, akit letartóztattak, még nem kért konzuli védelmet, bár a nagykövetség és a konzulátus minden segítségét felajánlották neki.

A magyar válogatott 1-1-et játszott a Wembleyben világbajnoki selejtezőn, de a lelátón balhé volt.

A konfliktust a BBC és a Guardian egybehangzó jelentései szerint az váltotta ki, hogy egy magyar szurkoló rasszista beszólással inzultált egy rendezőt, mire rendőrök hatoltak be a szektorba, hogy letartóztassák a gyanúsítottat. A Metropolitan Police is erről adott ki rövid közleményt, “kisebb rendzavarásnak” minősítve a rendőröket fenyegető vendégszurkolók gumibotozását.

A BBC meccstudósítása szerint a magyarok a rendőrök megjelenése előtt több rendezővel is konfliktusba keveredtek, rögtön a meccs kezdetekor. A brit közszolgálati csatorna szerint a gumibotozás után többen is átmásztak egy kordonon, biztonságiakat ütöttek meg és a rendőröket vagy azok egy részét egy időre vissza is tudták szorítani, egészen a közlekedőfolyósig. A Guardian cikke szerint az aktív hadakozás nagyjából hét percig tartott, a kedélyek pedig durván fél óra múltán csillapodtak le teljesen. Videó a balhéról.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.