Kásler márciusban kitüntette, most 45 millióval megtolta a Karthago zenekart

KULTÚRA
2021 október 22., 13:43
comments 9

Közel ötvenmillió forint támogatást kapott az emberi erőforrások miniszterétől a Karthago együtteshez köthető Karthago Media Kft.. Az NKA honlapján közzétett adatsor szerint a miniszteri keretből Kásler Miklós

  • 20 millió forintot a "Máté Péter emléklemez kiadására és videoklip gyártására,"
  • 25 millió forintot az "In Memoriam Máté Péter & a Karthago nagykoncert megvalósítására" adott.

A 45 milliós támogatás kiemelkedő bevétel a Szigeti Ferenc tulajdonában lévő cég életében, ami

  • tavaly 12 millió forint,
  • 2019-ben 44 millió forint,
  • 2018-ban 26 millió forint,
  • 2017-ben pedig 17 millió forint bevételt könyvelt el.

A Karthago jól fekszik idén Kásler Miklósnál, március 15-e alkalmával a Menyhárt János és Patkó Béla Kiki mellett kitüntette a zenekart Máté Péter-díj emlékéremmel. Az elismerés oklevéllel, pénzjutalommal (ez az illetményalap harmincszorosa, jelenleg mintegy 1,16 millió forint) és nyugdíj-hozzájárulással jár, utóbbi a Magyar Művészeti Akadémiától.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.