Népszava: Bezár az Antall József Tudásközpont

POLITIKA
2021 október 22., 07:06
comments 13

Legkésőbb januárban bezárják az Antall József Tudásközpontot (AJTK), és elbocsátják a munkatársakat, írja a Népszava több névtelen forrásra hivatkozva. Az AJTK először annyit reagált, hogy „sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánják” a hírt, majd az igazgató azt írta, hogy „átszervezési folyamatok zajlanak", az alapítvány 2022-es működéséről és jövőjéről pedig később adnak tájékoztatást. Idei programjaikat még biztosan megtartják, de gyakornoknak már nem lehet jelentkezni.

A Direkt36 májusban mutatta be az egykori miniszterelnök fia, Antall Péter által vezetett AJTK működését, amelyet korábban csaknem ötmilliárd forinttal támogatott az Orbán-kormány az adófizetők pénzéből.

„Belső dokumentumok, pénzügyi beszámolók és az alapítvány ügyeit közelről ismerő források információi alapján az AJTK vezetése évente 15-20 külföldi munkautazást bonyolított, és ezeken rendszerint luxushotelekben szálltak meg. Időnként alapítványi pénzből költöttek magánkirándulásokra, magánkórházra, professzionális fényképezőgépekre és márkás bőröndökre is.” A 444-en publikált cikksorozat második részéből kiderült, hogy tavaly Antall Péter juttatásaira összesen 82,8 millió forintot fordított az alapítvány, amelyben az igazgató fizetésén kívül az AJTK brüsszeli irodájának irányításáért járó tiszteletdíja és jubileumi jutalma is szerepel.

Antall Péter, a Tudásközpont igazgatója
photo_camera Antall Péter, a Tudásközpont igazgatója Forrás: AJTK

Az ügy nyilvánosságra kerülése után a kormány vizsgálatot indított, ami arra jutott, hogy „a gazdálkodásuk a törvényi kritériumoknak megfelelt, ugyanakkor nem indokolható kifizetéseket is tartalmazott, köztük olyanokat, amelyek a jó erkölccsel nem egyeztethetők össze”. Ezért megszüntették az AJTK állami támogatását.

Időközben lemondott az AJTK teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő biztonságpolitikai elemző is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.