Márki-Zay a szeretet fontosságát hirdette, de elég szigorú dolgokat ígért be

POLITIKA
2021 október 23., 16:25
comments 5

Dicséretesen rövid beszédekkel készültek az összellenzéki összefogás közös október 23-ai eseményére a korábbi jelöltek és a nyertes miniszterelnök-jelölt.

Az ellenzéki megemlékezésen, ahol kollégánk becslése szerint úgy 5-6 ezer ember gyűlt össze, beszédet mondott minden korábbi jelölt - elsőként a Jobbik elnöke, Jakab Péter. Ahogy mindannyiuk, ő is az összefogás jelentőségét hangsúlyozta, és azt, hogy nincs most helye semmiféle megalkuvásnak, ha le akarják váltani a Fideszt. Szerinte diktátorokkal nem lehet alkudozni: ma még csak 10 millió forint egy igaz szó ára, de ki tudja, mi lesz az igazság kimondásának ára a jövőben? - mondta, vélhetően arra a büntetésre utalva, amit rá szabott ki beszéde miatt Kövér László. Visszatetszőnek találta, hogy a Békemeneten gyerekeket akartak arra használni, hogy magyart magyar ellen fordítsanak, ahelyett, hogy azon dolgoznának, hogy azok a magyarok és gyerekeik, akik arra kényszerültek, hogy külföldön dolgozzanak, végre hazajöhessenek, és itt is boldoguljanak.

Adjátok vissza az életünket, a jövőnket, a hazánkat! És mi vissza fogjuk adni a kisemmizett nemzetnek mindazt, amit ettől a nemzettől elvettek. Nemcsak a földeket és a gyárakat, hanem a hitet - ígérte.

Jakab szerint fontos az elszámoltatás, ami az ellenzék győzelme esetén biztosan nem marad el. Kövér elvtárs, remegjen a bajusz, mert a mi kezünk nem fog - zárta beszédét.

photo_camera Jakab Péter Fotó: botost/444.hu

Jakab után Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, leváltott elnöke következett. Ha valódi változást szeretnénk, és nem azt, hogy minden az Orbán-klán kezében legyen, akkor új korszakot kell nyitni, és erre van remény. Soha nem volt akkora esély erre, mint most - mondta beszédében. Fekete-Győr párhuzamot vont '56 fiataljai, és a mai fiatalok között, szerinte a változás rajtuk múlik, és bízik abban, hogy egy új korszak eljövetele esetén a politikusok végre felelősséget fognak vállalni döntéseikért.

photo_camera Fekete-Győr András Fotó: botost/444.hu

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció jelöltje, aki Márki-Zay Péterrel szemben maradt alul, Göncz Árpád mondatával kezdte beszédét. Felidézte, hogy a volt köztársasági elnök szerint '56 mindenkié. Beszélt arról, hogy bárcsak senki ne próbálna meg senkit megfosztani '56 tiszta emlékétől, de úgy véli, mégis sokan megtették ezt - utalt a fideszesekre. Dobrev szerint demokratának lenni, a köztársaságért küzdeni azt jelenti, hogy senkit sem rekesztünk ki, és a sokszínűségüket kell megőrizniük ahhoz, hogy sikerre juthassanak jövőre.

photo_camera Dobrev Klára Fotó: botost/444.hu

Karácsony Gergely, aki Márki-Zay javára lépett vissza, a szeretet erejéről, és leginkább arról beszélt, milyen káros az a gyűlölethadjárat, ami mindennapos lett a mai Magyarországon. Azoknak a szavazóknak, akik korábban rá voksoltak, megköszönte, hogy elfogadták visszalépését, és azt ígérte, hamarosan eljön a negyedik köztársaság, ami Magyarországot újra közös hazánkká fogja tenni. Nekünk most sok szempontból könnyebb a dolgunk, mint hatvan évvel ezelőtt, mert a mostani zsarnokságot nem támogatják külföldi tankok. De ezt a zsarnokságot, a bálványt, amit le kell dönteni, „mi hoztuk létre magunknak” saját kishitűségünkből, szorongásainkból. Itt az ideje, hogy büszke, reményteli magyarok legyünk - mondta. „Jó magyarnak lenni nem azt jelenti, hogy gyűlölünk másokat”.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Végül Márki-Zay Péter mondott beszédet. Párhuzamot vont '56 és napjaink között, úgy véli, akkor is egységesen lett elege mindenkinek a félelemből, a lehallgatásból, az agitációból, ahogy most is. És ahogy akkor, a fiatalok most is elkezdtek végre beszélgetni, vitázni, és most is úgy tűnik, hogy csatlakoznak hozzájuk a munkások és az értelmiség is.

A jövőre vonatkozóan komoly elszámoltatást ígért, beszélt egy új választójogi törvényről, arról, hogy az ellenzék győzelme esetén végre mindenki betekinthet az ügynökaktákba, és hogy amint lehet, bevezetik az eurót. A külügy új irányaként az európai szövetségeseink és a NATO iránti lojalitást jelölte meg. A bevándorlással kapcsolatban megjegyezte, a kerítés marad, de ki fogják adni „Gruevszkit és a többi Fidesz által betelepített bűnöző migránst”.

Azt ígérte, felül fognak vizsgálni minden gyanús üzletet, amit a koronavírus-járvány idején kötött a kormány, így például a lélegeztetőgép-bizniszeket. Hozzátette, Magyarország „szeretetország lesz”. Elmondta azt is, hogy győzelmük esetén hazánkban végre nem fog számítani senki származása, bőrszíne vagy szexuális orientációja, azt bátran felvállalhatja majd mindenki, hátrány nem fogja érni miatta.

De legyünk óvatosak - mondta, nemcsak mi küzdünk a szabadságunkért. Fel kell készülni a lejáratókampányokra a következő hónapokban, például a gyurcsányozásra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.