Medián: Többség a járványügyi szigorítások mellett, az oltatlanok kevésbé

járvány
2021 november 01., 07:12
comments 3

A budapestiek elsöprő többsége helyesli a kötelező maszkviselés elrendelését a tömegközlekedési eszközökön és a zárt terekben, sőt, még további korlátozó intézkedéseket is támogatna – derül ki a Budapest Brand megbízásából a Medián és a 21 Kutatóközpont által elvégzett 1000 fős reprezentatív felmérésből, amit elsőként a 444 közöl. Míg a politikai hovatartozás szerint nincs jelentős eltérés a koronavírus miatti szigorító intézkedések megítélésében, az oltottak és oltatlanok között jelentős véleménykülönbség figyelhető meg.

Az október 20-a és 22-e között készült telefonos felmérés válaszadóinak 82 százaléka támogatja, hogy legyen kötelező a maszkhasználat a tömegközlekedési eszközökön, az ellenzékiek körében ez az arány 89, a kormánypártiak között 79, a nem elkötelezetteknél 73 százalék. A zárt terekben kötelező maszkhasználat bevezetését is 75 százalék támogatná, és ez a kérdés is a bizonytalan szavazókat osztotta meg a leginkább: közülük csak 65 százalék támogatja az intézkedést, míg a kormánypártiak és az ellenzékiek körében rendre 76 és 81 százalék ez az arány.

A kutatás arra is kitért, hogy az uszodák, mozik és más közintézmények látogatását védettségi igazolványhoz kössék-e. Az előzőekhez képest kevésbé egyöntetűen, de még mindig nagy többségben, 67 százalékos arányban támogatná ezt is a fővárosi lakosság, Ismét a bizonytalanok voltak a leginkább megosztottak, 55 százalékuk támogatná a korlátozást, az ellenzékieknek 70, a kormánypártiaknak pedig 73 százaléka helyeselné ezt.

A felmérésből látszik, hogy alapvetően nem a pártpreferencia határozza meg az emberek véleményét a szigorító intézkedésekről - az oltottság sokkal jobban befolyásolta a válaszok megoszlását. A megkérdezettek 86 százaléka mondta, hogy be van oltva Covid ellen, 29 százalék már a harmadik vakcinát is megkapta. Azok, akik nincsenek beoltva, jóval nagyobb arányban ellenzik az intézkedéseket. A maszkhasználatot a tömegközlekedési eszközökön a nem oltottak 56 százaléka támogatja, a zártterekben pedig 45 százalékuk – szemben az oltottak 86 és 80 százalékával. A legmarkánsabb különbség a különböző intézmények látogatásának védettségi igazolványhoz kötése kapcsán mutatkozik meg. Ezt az oltottak 75 százaléka, viszont az oltatlanoknak – akik tehát jórészt nem léphetnének be ezekbe az intézményekbe – csupán 17 százaléka támogatná.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.