A Párbeszéd és az LMP is eladná a bérlőknek a várnegyedi önkormányzati bérlakásokat

ingatlan
2021 november 03., 13:00
comments 4

A Párbeszéd és az LMP olyan törvénymódosító javaslatot dolgozott ki, amely az 1993-95 óta a Várnegyedben önkormányzati lakást bérlőknek lehetővé tenné az ingatlanvásárlást - jelentették be az ellenzéki pártok politikusai szerdán, a Facebookon is közvetített sajtótájékoztatón, amiről az MTI számolt be.

Váradiné Naszályi Márta (Párbeszéd), az I. kerület polgármestere azt mondta, a legutóbbi önkormányzati választáson azt vállalták, hogy méltányos helyzetet teremtenek azoknak az önkormányzati bérlőknek, akik a rendszerváltás után nem vásárolhatták meg azokat a bérleményeket, amelyekben élnek. Kiemelte, hogy az akkori lakásprivatizációnak megfelelő feltételek mellett tennék lehetővé az ingatlanvásárlást azoknak, akik csaknem három évtizede bérelnek ingatlant a városrészben.

Csárdi Antal (LMP), a Várnegyed országgyűlési képviselője pedig arról beszélt, hogy indítványuk annak a méltatlan helyzetnek az orvoslására született, amely hosszú évtizedek óta sújtja az itt élőket, és megfelel az Alkotmánybíróság által támasztott kritériumoknak, továbbá figyelembe veszi az önkormányzat tulajdonosi érdekeit is.

Emlékezetes, hogy nyáron a fideszes parlamenti többség is arról fogadott el egy javaslatot, hogy a várnegyedben az önkormányzati bérlakásokat piaci ár alatt megvásárolhassák a bérlők. Böröcz László eredeti javaslata szerint az önkormányzatoknak kötelező lett volna eladni a világörökségi területeken lévő bérlakásokat a bérlőknek, akkor is, ha csak 1-2 éve költöztek be. A tervezetben nem volt semmilyen szabályozás arra nézve, hogy a piaci ár alatt lakáshoz hozzájutott bérlők nem adhatják tovább azokat sokkal magasabb áron.

Böröcz javaslata ellen fideszes polgármesterek is tiltakoztak, akárcsak ellenzéki politikusok és civil szervezetek, hiszen ellehetetlenítette volna, hogy az önkormányzatok segítsenek a helyben élők lakhatási gondjain, és csorbította volna az autonómiájukat is. Az LMP és a Párbeszéd politikusai, az MSZP, a DK és a Momentum politikusaival bojkottálták a szavazást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.