Zivatarokkal érkezik a hidegfront

időjárás
2021 november 03., 19:04

Hajnalban hidegfront érkezik, amelynek hatására csaknem az egész országban zivatarok várhatók.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez szerda este eljuttatott veszélyjelzése szerint az érkező hidegfront hatására a nyugati határ mentén kisebb eséllyel, majd napközben az ország délnyugati és középső felében, később délkeleten már nagyobb valószínűséggel fordulhat elő eső, zápor és zivatar is. A délkeleti területeken délelőtt és kora délután viharossá is fokozódhat a szél. A délutáni óráktól mérséklődik a légmozgás.

Legnagyobb eséllyel a Kaposvár-Balassagyarmat és Baja-Ózd vonal közötti területeken 10, helyenként akár 20 milliméternél is több csapadék hullhat.

Zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Békés megyére az egy nap alatt várható jelentős mennyiségű eső miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Békés és Csongrád-Csanád megyében az erős szélre is figyelmeztetnek.

Az előrejelzés szerint a hajnali 9-13 Celsius-fokról napközben 14, de akár 23 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.