„Nem szeretnék koszorúra gyűjteni” - a gyárigazgató, aki elrendelte a kötelező oltást

járvány
2021 november 09., 14:08
comments 13
  • Közel két hete minden munkáltatónak joga van elrendelni a kötelező oltást.
  • Eddig kevesen éltek vele, egy taksonyi gyárigazgató viszont úgy döntött, megteszi.
  • Szerinte minden dolgozó érdekében szükség van erre, és reméli, nem lesz tömeges felmondás.
  • Nagyjából 70 ember sorsa még bizonytalan.
  • Nem bánja, ha haragszanak rá az oltás miatt, a lényeg, hogy nem akar koszorúra gyűjteni.

„Október 28-án jött a hír, hogy a munkáltatók elrendelhetik az oltást. Péntek reggel olvastam a rendeletet, aztán felhívtam az egyik német vezetőt az anyavállalatnál, hogy van egy ilyen lehetőség, a hosszú hétvégén át fogom gondolni. Azt mondtam, nekem kell döntenem, mert én vagyok itt Magyarországon, nem akarom teríteni a felelősséget, és másokra mutogatni.”

Aznap két dolgozóról derült ki, hogy elkapták a covidot, hamarosan még további négyről. Józsa Gyula a következő hét elején úgy döntött, élni fog a lehetőséggel, „mindenki védelme érdekében”.

A taksonyi Rosenbergernél két műszakban gyártanak csatlakozókat üvegszálas kábelekre. „3800 négyzetméteres üzem, egyszerre 120-130 ember dolgozik az asztaloknál. Nincsenek nagy gépeink, ez kézimunka. Megy a klíma, szól a zene, fehér köpeny, fehér papucs” - írta le a viszonyokat a gyárigazgató. Az elmúlt másfél évben 80-an fertőződtek meg bizonyítottan, hatan kórházba is kerültek.

Józsa korábban is próbálta oltásra ösztönözni a dolgozókat, két nap extra szabadságot adott mindenkinek, aki bemutatta az igazolást.

Ezért tudja, hogy a 340 emberből 98-an nem oltatták be magukat november elejéig.Januárig adott nekik időt, előírhatta volna decemberre is, de nem akarta „a karácsony előtti időszakot ezzel turbózni”. A kormányrendelet szerint aztán fizetés nélküli szabadságra küldheti az ellenállókat, és egy év elteltével el is bocsáthatja őket.

Aki akarja, akár a gyárban is megkaphatja az oltást, közel két hét alatt 18-an jelentkeztek. Vannak néhányan, akik inkább oltópontra mennek, de nagyjából 70 ember sorsa így is bizonytalan. Józsa egy emberről tudja, hogy ügyvédhez fordul. „Az biztos jobb vakcinát ajánl neki” - viccelődött.

photo_camera Józsa Gyula egy 2016-os előadás közben Fotó: taksony.hu

Az elmúlt másfél évben többször próbálta óvatosságra inteni a dolgozókat, már csak azért is, mert néhány irodai alkalmazottat leszámítva senkit sem küldhetett haza home office-ba. Volt, hogy kiállt egy műszaknyi ember elé, és elmondta, hogyan élte meg egy barátja és egy közeli ismerőse elvesztését, akik covidban haltak meg.

Beszélt nekik a saját betegségéről is, egy nappal a 60. születésnapja előtt lett pozitív a tesztje, végül viszonylag olcsón megúszta, szerencsére a felesége is. Hónapokig így sem érezték a friss kávé illatát, a karantén pedig komoly pszichés terhet jelentett számukra. Most éppen 84 éves apósáért aggódik, aki egy hete fekszik kórházban.

Az oltás fontosságát is igyekezett hangsúlyozni. „Kiálltam standupolni egy mikrofonnal 120 ember elé, és néztem, ahogy a vállukat vonogatják, hogy ez a hülye már megint a covidról beszél.” Józsa szívesen fogad bárkit az irodájában, aki beszélgetni akar a témáról, de nem akarja megváltani a világot, egyszerűen úgy látja, ez egy szükséges intézkedés a dolgozók védelme érdekében. „Ha ez valakinek túl nagy elvárás, és nemet mond, megemelem a kalapom.”

Azt sem bánja, ha valaki kénytelen-kelletlen adatja be az oltást, morogva, hogy „a hülye Józsa Gyula miatt muszáj”. Azzal is előrébb vagyunk.Volt olyan dolgozó, aki visszakérdezett, vállalja-e a felelősséget az oltás miatt. „Nem tudok felelősséget vállalni, ahogy semmilyen más gyógyszerért sem, amit bevesz az ember. De mit mondjak, ha valaki belehal a fertőzésbe, és idejön a családja, hogy lett volna lehetőségem kötelezni az oltásra, mégsem tettem?”

Józsa egyelőre nem készül arra, hogy tömegesen felmondanának, a német főnökének sem tudott mit mondani, amikor erről érdeklődött. „Senkit sem akarok elveszíteni, nem azért csinálom ezt. Viszont nem szeretnék koszorúra gyűjteni.”

Ha mégis sokan elmennének, a munkaerőhiány miatt nehéz lenne pótolni őket, rövid távon túlórával oldaná meg a helyzetet. Viszont el tudja képzelni, hogy januárra több munkáltató elrendeli az oltást, és talán nem lesz egyszerű olyan helyet találni, ahol nem várják el.

photo_camera A Rosenberger taksonyi gyárépülete Fotó: Rosenberger

Egyelőre nem hallott olyan cégről, ahol így döntöttek volna, feltételezi, hogy a dolgozók elvesztésétől tartanak. A nagyobb vállalatok közül egyedül a Richter gyógyszergyár tette kötelezővé az oltást, a kereskedelmi láncok inkább csak biztatnak. Az önkormányzatok pedig legfeljebb a szociális ellátásban szánják rá magukat, ha egyáltalán.

Az állam a közszféra jelentős részében kötelezővé tette az oltást, így például az oktatásban és a rendvédelemben is, az állami cégeknél viszont nem kötelező automatikusan. Múlt héten kerestük a MÁV-ot és a Postát, mik a szándékaik, de nem válaszoltak.

Az ön munkáltatója előírta már? Vagy éppen hogy nem akarja? Küldje el a megirom@444.hu-ra, mi a helyzet a munkahelyén!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.