480 forintos felső határt szab a benzinárnak a kormány

POLITIKA
2021 november 11., 09:52
comments 37

100 emberből, aki oltást kapott, egy betegszik meg – mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A miniszter hangsúlyozta, hogy mindenkinek azt javasolják, hogy vegye fel a harmadik oltást is. November végén ezért oltási akcióhétvégét is szervez a kormány, ekkor első, második és harmadik oltást is adnak majd bárkinek, akár regisztráció nélkül.

Ellátási zavar sehol nem áll fenn, az egészségügyi kapacitások bőségesen rendelkezésre állnak, mondta el a miniszter, aki kiemelte, hogy kötelező oltást továbbra sem akarnak bevezetni, de a munkáltatóknak megadták erre a lehetőséget. Az állam is így fog eljárni munkáltatóként, főleg azok esetében, akik sok emberrel érintkeznek, nekik már december 15-éig meg kell kapniuk az első oltásukat. Gulyás kitért arra is, hogy további hullámok sem zárhatóak ki, és egy esetleges ötödik hullám esetén csak az lesz biztosan védett, aki harmadik oltást is kapott.

photo_camera Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Magyarországon kívül mindenhol rezsiválság van, mondta még el Gulyás, és fenn is akarják tartani a lakossági fogyasztókra vonatkozó rezsicsökkentést. A meredeken emelkedő benzinárakkal kapcsolatban Gulyás arról beszélt, hogy Magyarországon még ez a drága benzinár EU-s szinten még mindig a hatodik-hetedik legolcsóbb (az nem derült ki, hogy ezt az árat Gulyás összevetette-e vásárlóerővel, de jó eséllyel nem.)

Ugyanakkor a kormány úgy döntött, hogy november 15-étől a benzin és a gázolaj árának 480 forintos felső határt szab meg. Ennél olcsóbb lehet, drágább nem.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy ez a határ három hónapig lesz érvényben, utána felül fogják vizsgálni, és a 95-ös benzinre és gázolajra vonatkozik, a prémium termékekre nem.

Az üzemanyagok jövedéki adója Magyarországon a legalacsonyabb Gulyás elmondása szerint, ezért ehhez nem nyúlnak, hanem a kereskedői árrésben fog megjelenni az árplafon. A kereskedőket kompenzálni nem fogják, tette hozzá. A plafon minden benzinkútra vonatkozik, az autópályák mellett lévőkre is. A drágábban árusító kereskedőkkel szemben a bezárás lehet a szankció.

Gulyás szintén kérdésre válaszolva elmondta, hogy utánanéztek, és nem találtak olyan uniós szabályt, ami tiltaná ezt a lépést. Hasonlót vezetett be Horvátország is, ott átszámítva 550 forintos plafont határoztak meg. A magas benzinárak miatt amúgy a Jobbik jelentette be, hogy tüntetést szerveznek.

A miniszter beszélt arról is, hogy az EU még mindig nem fizetett a magyar határkerítésért, ezt továbbra is várják. Emellett önkénteseket fognak felvenni, akik a határt védhetik Magyarországon, mivel sok az illegális belépési kísérlet, több élőerőre van szükség.

Minerva és Pegasus

A 444 a helyszínen a legutóbb a Magyar Jetiben bemutatott történetről kérdezte Gulyás Gergelyt: a parkolási botrányban is érintett Martos Dániel, egykori ferencvárosi kincstárnok szinte vadonatúj cége szerződött gyorsteszt-beszerzésre az állami Országos Kórházi Főigazgatással. Amint lejárt a szerződés, gyorsan ki is ugrott a vállalkozásból, és átadta azt egy borsodi kistelepülésen élő 20 éves fiúnak.

Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Gulyás elmondta, hogy anélkül, hogy ismerné a konkrét ügyet, minden egyes közbeszerzésnek megvannak a törvényi kritériumai, és reméli, illetve gondolja, hogy az OKF figyelembe is vette ezeket. Gulyás elmondta azt is, hogy ha a cégnek lett volna adófizetési vagy egyéb elmaradó köztartozása, akkor büntetőfeljelentést kell tenni, de nem látja, hol van ebben szerepe a kormánynak. A miniszter elmondta azt is, hogy ha felmerülne az a gyanú, hogy valaki a politikai szimpátiája miatt előnybe került, azt ki kell vizsgálni, de önmagában a korábbi politikai szerepvállalás nem kizáró tényező, függetlenül attól, hogy valaki fideszes vagy SZDSZ-es politikus volt.

A Pegasus-üggyel kapcsolatos kérdésünkre, azaz hogy ha valaki megtalálja a lehallgató szoftver nyomait a telefonján, és nem tagja semmiféle bűnszervezetnek vagy terrorszervezetnek, akkor kérhet-e tájékoztatást, hogy miért figyelték meg, Gulyás elmondta, hogy a nemzetbiztonsági törvény panaszjogot biztosít mindenkinek.

Gulyás ismét elmondta emellett, hogy nem azért figyelnek meg valakit Magyarországon, hogy milyen munkakörben dolgozik, hanem azért, hogy az általa folytatott tevékenységhez vagy a kapcsolati köréhez kötődően felmerül-e nemzetbiztonsági kockázat. Példaként azt említette, hogy ha egy újságíró kapcsolatban van egy orosz ügynökkel, aki nemzetbiztonságilag kockázatos tevékenységet folytat, akkor őt lehallgathatják.

Lehet oltatni a gyerekeket, ha engedélyezik az EU-ban

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy ha az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyja, akkor Magyarországon is olthatják majd az 5-11 év közötti gyerekeket. Bármelyik vakcinával, melyre uniós vagy magyar engedélyt adtak ki.

Gulyás beszélt arról is, hogy a Fidesz-frakcióban mindenkitől elvárják, hogy oltassa be magát, és úgy tudja, ez meg is történt, ahogy minden miniszter is beoltatta magát tudomása szerint. Ugyanakkor az országgyűlési képviselők főnökei a választópolgárok, ezért alkotmányos keretek között nem lehet kötelező oltatást előírni a politikusoknak.

Demeter Szilárd kijelentéseivel kapcsolatban Gulyás kitért a kérdés elől, hogy a miniszteri biztosnak le kéne-e mondania a PIM éléről: mivel sem írói, sem kritikai munkássága sincs, ezért nem szólna bele ebbe a vitába.

Kósa Lajos elszólásával és a Pegasus-üggyel kapcsolatban Gulyás elmondta, hogy azt a kérdést, hogy az állam milyen technológiákat használ titkos információgyűjtésre, a baloldali pártok és a sajtó fújta fel, hiszen ez csak másodlagos kérdés ahhoz képest, hogy jogszerű vagy nem jogszerű információgyűjtés zajlik. És 2010 óta Magyarországon jogellenes információgyűjtés nem volt, tette hozzá Gulyás.

Kérdések a járványról

Kiderült az is, hogy egyelőre nem merült fel az ingyenes parkolás ismételt bevezetése. Elmondta azt is, hogy jelenleg hárommillió Pfizer-vakcina van az országban, és folyamatosan érkezik utánpótlás, de van még egymilliónyi Modena és Janssen is, valamint kétmillió Sinopharm. De a beadott vakcinák kétharmada most Pfizer.

Arra a kérdésre, hogy a járványügyi szakértők tanácsai ellenére sem szigorít a kormány, Gulyás elmondta, hogy a legfontosabb, hogy mindenki oltassa be magát, de születhetnek még járványügyi döntések a jövőben.

Továbbá kiderült, hogy

  • Egységesen még nem született döntés a halasztható műtétek halasztásáról, csak ott, ahol a járványhelyzet ezt indokolta.
  • Az operatív törzstől kéne megkérdezni, hogy mikor fog újra ülésezni sajtótájékoztatót tartani.
  • Az iskolákban most mérik fel a tanárok átoltottságát, ennek eredménye jövő keddre lesz meg.
  • Gulyás a holnapi válogatott meccsekre menő embereket se beszélné le a maszkviselésről, de nem is kötik ki, ezt mindenki el tudja dönteni magának.
  • Továbbra is várják a tanulmányt, amiből kiderülne, hogy Ausztriában miért volt kevesebb áldozata a járványnak, mint Magyarországin. Gulyás reméli, hogy jövő csütörtökre már meglesz ez az írás.
  • Arra a kérdésre, hogy 16 ezer 60 évnél idősebb ember miért kapott harmadik oltásként Sinopharmot, Gulyás azt mondta, hogy vélhetően azért, mert ezt kérték. De Gulyás szerint már az is sokkal jobb, ha egy idősnek a harmadik oltása Sinopharm, mintha semmilyen vakcinával nem oltatná be magát.
  • A harmadik oltást egyelőre nem teszik kötelezővé senkinek, de később születhet ilyen döntés is.

A kérdésre, hogy milyen adatok kellenének ahhoz, hogy szigorítsanak, Gulyás elmondta, hogy nálunk nem előre megszabott számok alapján hoznak intézkedéseket, hanem hetente értékelik a kialakult helyzetet, és legjobb belátásuk szerint döntenek.

Gulyás úgy tudja, hogy a kórházaknak a napi adatközlés során nem kell beküldeniük azt az adatot, hogy a náluk lévő fertőzöttek hány százaléka kapott oltást. A miniszter egyetért az igénnyel, hogy ezek az oltási statisztikák átfogó jelleggel legyenek meg és hozzák is nyilvánosságra, ezért kérték is ezt az NNK-tól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.