Kövér László: A választók 2010-ben véget vetettek a hazaárulás politikai rendszerének

POLITIKA
2021 november 11., 17:02
comments 14

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) első állandó kiállítása „megrendítő figyelmeztetés a történelmi felejtés ellen” – mondta az Országgyűlés elnöke Budapesten.

Kövér László az ÁBTL első, Állambiztonsági iratok és történetek című kiállításának megnyitóján a levéltár fővárosi épületében november 11-én.
photo_camera Kövér László az ÁBTL első, Állambiztonsági iratok és történetek című kiállításának megnyitóján a levéltár fővárosi épületében november 11-én. Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Kövér László az Egy diktatúra hagyatéka – Állambiztonsági iratok és történetek című tárlat megnyitóján azt mondta: a kiállítás „arra tesz szakszerű kísérletet, hogy bemutassa, miként lehet egy államot a saját nemzete ellen fordítani” és „az állambiztonság szervezetrendszerét a nemzet rabságban tartásának eszközévé tenni”.

A kiállításon a levéltár kezelésében álló több mint 5 millió oldalnyi digitalizált iratanyagból, több mint 1 millió megfigyelt ember aktáiból kerekednek ki „a legvidámabb barakknak hazudott egykori kommunista diktatúra mindennapjai”, „minden akta és minden statisztikai adat mögött megalázott vagy megtört emberi sorsok rejlenek” – mondta Kövér László.

A házelnök szerint az a közösség, amelyik ismeri a történelmét, elkerülheti a múlt hibáinak megismétlődését, megakadályozhatja a régi bűnök újbóli elkövetését és növelheti annak esélyét is, hogy szabad életet éljen.

Kövér szerint ehhez érteni kell a szabadság mibenlétét, mert „emberhez méltó körülményeket csak a magyar választópolgárok többségének akaratán alapuló, sem népi, sem liberális jelzővel le nem minősített demokrácia és jogállam képes teremteni”, mindenféle nyílt vagy rejtett, erőszakos vagy jogszerűnek hazudott idegen beavatkozás nélkül.

Azt mondta, a 20. században a kommunizmus egyszer sem a magyar emberek többségének akaratából került hatalomra Magyarországon. Háromszor is (1919. március 21., 1947. február 25., 1956. november 4.) „erőszakkal támadtak rá Magyarországra idegen hatalom támogatásával, elévülhetetlen hazaárulást elkövetve” – mondta.

Az 1919-es Tanácsköztársaságra utalva azt mondta, a magyarországi bolsevikok már akkor kimutatták a foguk fehérjét: keresztényellenesség, magyarellenesség, mindenféle nemzeti érték és érdek rombolása jellemezte országlásukat.

Azt mondta, az egykori kommunista állambiztonság mindent megtehetett, mindenről dönthetett és tudhatott. „Sem a valóság, sem az igazság, sem a fennhangon hirdetett ideológia nem szolgált senkinek menedékül” – mondta.

Kövér szerint a rendszer brutalitásának voltak fokozatai, de mindvégig megőrizte a lényegét: „a nyers, kíméletlen erőszakot és arcátlan törvénytelenséget a maga védelmében”.

Kövér arra figyelmeztetett, hogy ha „elfeledjük, ami a nagyszüleinkkel, szüleinkkel és velünk történt”, akkor a jövőben vagy „akár már holnap más néven, más történelmi díszletek és jelszavak között hasonló elnyomó gépezet törhet mindannyiunkra”.

photo_camera Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A házelnök szerint az elmúlt 20 évben több figyelmeztető példa is megmutatta, hogy a posztkommunista politikai erőktől ma sem idegen, hogy a hatalmukba kerített államgépezetet a saját népük érdekei ellen működtessék. Erre példaként említette a 2010 előtti lakossági devizahitelek ügyét, a 2004. december 5-i népszavazást és 2006 őszén „a kommunista diktatúra legsötétebb időszakát idéző rendőri és büntetőjogi terrort”.

A jelenlegi ellenzékre utalva azt mondta: „ma pedig semmit sem felejtve és semmit sem tanulva, bosszúszomjasan fenyegetik a velük egyet nem értőket perekkel, börtönnel, lámpavassal, földönfutóvá tétellel, szűk levegővel, és programként fogalmazzák meg az alkotmányos szabályok félrerúgását”. „Úgy gondolják, megtehetik, hiszen mindez divatba látszik jönni az európai baloldal köreiben is” – mondta.

Kövér végül azt mondta, hogy a magyar választópolgárok békés és demokratikus úton 1990-ben nemcsak a kommunizmus, hanem 2010-ben a posztkommunizmus korszakát is lezárták. „Ezzel – reméljük, egyszer és mindenkorra – véget vetettek a hazaárulás politikai rendszerének is Magyarországon” – mondta. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.